Wellington vs Auckland & Melbourne

Megint vasarnap, megint szep az ido es a szel sem rebben. Amiota kijottunk Uj-Zelandra, keptelen vagyok 6-fel7nel tovabb aludni fuggetlenul attol, hogy mikor fekszem le. Szerencsere ez nem parosul faradsaggal, igy tobb idom van olvasgatni es hetkoznap rendesen megreggelizni. Otthon szinte soha nem reggeliztem munkabamenetel elott, pedig anno Anyu mennyire a lelkemre kototte, hogy ures gyomorral nem lehet isibe menni…:)

Tegnap este bementunk a varosba megunnepleni egy par szulinapjat. Egy nap kulonbeseg van a szuletesnapjuk kozott, igy mindkettojuknek ajandekozni kell egymasnak. Tiszta karacsony:) A vacsoraval kicsit megcsusztunk, igy szokas szerint kestunk a megbeszelt idoponthoz kepest, attol fuggetlenul, hogy kocsival mentunk le. Egy nagyon jo kis ir pubba mentunk, ahol egy zenekar a legjobb szamokat jatszotta: Doors, Lenny Kravitz, U2, Red Hot Chilli Peppers es hasonlok. A tarsasagban nem voltak kiwik, igy nem kellett leinnunk magunkat a sarga foldig (mielott a szulok kikelnek magukbol, a kocsit lent hagytuk a varosban, es taxival mentunk haza:)). Ott volt a szlovak srac is, akivel egyutt voltam Melbourne-ben. Arrol beszelgettunk, hogy hol jobb, itt vagy Melbourne-ben? A temazast gyorsan le is zartam, mert o az elmult egy het alatt megrogzott Ausztralia partiva valt, igy eszervekkel nem lehetett vele vitatkozni. Az ausztraliabanjobbevagyujzelandon magasroptu kerdesen persze en is filoztam kicsit a mult heten, amit most jol le is irok. Eredetileg ugy terveztem, hogy Aucklandba megyek. Ennak az volt az oka, hogy en egy "hudenagyvarosi" sracnak gondoltam magam, aki megorulne egy kisvarosban, igy belottem, hogy egy millio embernel kisebb brigaddal nem vagyok hajlando egy varosba koltozni. Masreszt ugy gondoltam, hogy Dorinak is sokkal egyszerubb munkat talani egy nagyobb varosban. Vegul a sors ugy hozta, hogy 600 km-el delebbre a 200 birka/km2 lakossagu Wellington tartomanyban kotottunk ki, a fovarosban. Lehet, hogy mar irtam, de Wellingtonban kb. 150 ezren laknak, de a nagyon szuk kornyezeteben meg egyszer ennyien. Igy mondhatnam hogy vagyunk itt vagy 300 ezren, de meg ez is messze van az ahitott egy milliomtol.

Wellingtonba erve eloszor lenyugozott a sok zold meg a hegyek. Aztan jol elkeseredtunk a lakasoknak csufolt dohos izeken. Utana megtalaltuk almaink ideiglenes otthonat, majd kicsit szenvedtunk, hogy Dori itt tenyleg nehezebben talal munkat. Most mar o is dolgozik, igy minden happy. A wellingtoni iroda sokkal kisebb, mint az aucklandi, aminek vannak hatranyi, de rajottem, hogy ez sokkal tobb elonnyel is jar. Pl ket honap alatt szemelyesen is megismertem majdnem a fel irodat, ez otthon negy evbe telt. A kezdetekben azon vacogtam, hogy azon a terultenen ahol dolgozom, itt sokkal kevesebb szakerto van. Azon tunodtem, hogy ha valami gordiuszi csomoval kerulok szembe, akkor ki a fenet fogok zaklatni a kerdeseimmel. Vegul a kisebb csooport is inkabb elonnye valt a szememben. Itt rakenyszerulok, hogy tartsam a kapcsolatot a tobbi irodaban ulo kollegakkal, legyenek akar Aucklandban, Sydney-ben vagy Melbourne-ban. Vicces volt a mult heten Melbourne-ban, hogy az egyik ottani kollegaval a liftben kicsit munkarol beszelgettunk, aztan kiderult hogy egy hettel korabban volt egy konferenciabeszelgetesunk (en a nevekre csak ot masodpercig emlekszem, utana kisul az agyam…). Masreszt Wellingtonban meg sok olyan terulet van az osztalyunkon belul, amit mostansag alakitanak ki, vagy meg csak tervezik, hogy bevezetik.

Kozlekedesugyileg Wellington mindenben viszi a primet. Itt gyalogolok, futok vagy kocsiba ulok. A tomegkozlekedes is nagyon jo, csak en nem hasznalom (gyalog is 20 perc a munkahelyem). Az elso ket napomon mentem busszal a munkahelyemre, de gyorsan be is ragtam a taplo buszsoforokre. Itt a buszokat le kell inteni. Errol az elso nap nem tudtam, igy bamban neztem, ahogy tovabbszaguld elottem a harmas busz. Masnap mar integettem neki, de megint elhuzott elottem. Biztos nem voltam eleg hatarozott vagy csak forditva tartottam a kezem:) Az orultebb kolegaim bringaval jarnak dolgozni, ami lejotn lefele meg rendben van, de a rengeteg helyi Gellert-hegy miatt eleg faraszto lehet. Az egyik manager srac az osztalyomon minden nap beteker 20 kilometerrol, meg persze haza. Meg akkor is bringaval jon, ha az obol menti “szellok” utkozben haromszor letepik a bringarol, es jol belevagjak a tengerbe. Orult… A helyvaltoztatasnal maradva Aucklandnak hiresen sz*r tomegkozlekedese. Az ottani “elkerulo” autopalyak a varos kozepen keresztezik egymast. Melbourne-ban jo a tomegkozlekedes, de oriasi a varos. Az ottani kollegakkal beszelgettem, mindenki valahol a kulso varosreszekben lakik, es fel-egy oraba tellik bejonniuk a city-be.

Szorakoztatas. Szerintem ebben nem sok kulonbseg van a harom varos kozott. Wellington es Melbourne kavehazas fovarosoknak szamitaniak. Mindenhol nagyon jo ettermek vannak. Wellingtonban is talahato nehany multiplex mozi. Melbourne-ben lattam egy stadiont, amibe csekely 90 ezer ember orjong a vasarnapi krikett meccseken (legalabb is annyian fernek be). Beteges, nem? Wellingtonban is van egy 40 ezres stadion a 150 ezres varoshoz… A nagyobb rogbi-, krikett meccseken vagy koncerteken allitolag dugig van, meg a varos is autokkal. Pubok es szorakozohelyek mindenhol vannak, lassan mi is elkezdjuk felfedezni a helyi szorakoztato egysegeket.

A vasarlas miatt kicsit meg voltunk borulva a kezdetekban. Kicsti szegenyesnek talatuk a kinalatot, de kiderult, hogy csak rossz helyeken probalkoztunk. A ruhakat leszamitva semmiert nem kell felutaznunk Aucklandba (ha rajtam mulik, nem is fogunk:)). Januarban ugy is elutazunk Ausztraliaba, majd ures boronddel megyunk. IKEA Uj-Zelandon meg nincs, de nem is erdekel.

Zoldsegben Wellington abszolut elso. Itt minden zold. A varos majdnem kozepen ott a botanikus kert, ami nem olyan nagy, mint a Margit-sziget, de gyonyoruen karban van tartva. Van benne rozsakert, ausztral erdo, okolnyi meretu viragok, orchideak meg kacsak. Tisztara, mint a bucsuban. Tolunk 5 perc autozasra talalhato a Kaori Wild Park, amit egy par eve keritettek nagyon szigoruan korbe, hogy semmi macska, nyul, patkany vagy barmilyen behurcolt allat ne tudjon bemaszni. Akik pedig bent voltak, azokat kiirtottak:( A rezervartumot amiatt hoztak letre, hogy ott teljesen visszaallitsak az eredeti Uj-Zelandi allat- es novenyvilagot. Szoval ez a park csak egy kopesre van tolunk, es akar egesz nap is lehet benne turazni. A varosbol par perc autozasra mar olyan tengerpartra lehet kimenni, ahol nem valoszinu, hogy barkivel is talalkoznal seta kozben.

Most, hogy igy meggyoztem magam, hogy mennyire jo itt nekunk, megyek futni, es visszaszerzem a kocsit, mert azt tegnap este lent hagytuk a varosban:)

Jo vasarnapi sziesztazast!

Udv, Gabor

p.s.: ha nem akartok kihagyni egyetlen fantasztikus bejegyzest sem, akkor az alabbit is olvassatok jol el. Az a mult heti termesem.

Melbourne

Nagyon leult az erdeklodes a blog korul, igy mar el is felejtettem a szokasos vasarnapi bejegyzesemet megirni. Motivaciom nincs, de egy kis idom van, igy kormolok egy kicsit.

Kezdenem par jo hirrel:

· Dori egy munkaszerzodest tart a kezeben, amit mar ala is irt. Remelem egyszer veszi a faradsagot, es egy kicsit o is ir a blogra, csak hogy nehogy megunjatok minket. Peldaul elemeselhetne, hogy hogyan szarezte ezt a munkat. Tomoren annyi a sztori, hogy egy konferenciaszervezessel foglakozo expora beregisztralt, mint valami cegnek a kuldottje. Szerzett par kapcsolatot, amit mar sikerult is hasznositania.

· Egyhetig Melbournben rontom a levegot Wellington helyet. Egy treningen vagyok. Sajnos ez mar utolso nap a treningbol, de penteken is itt maradtunk a kollegakkal, igy marad egy napunk a varosnezere.

· Ket honap utan ujra felfedeztuk Wellingtont. Hetvegen volt egy vendegunk Aucklandbol, akinek Wellington legszebb arcat szerettuk volna megmutatni. Talaltunk egy kilatot a varos felett, ahonnet 360 fokos panoramaban lehet latni egesz Wellingtont. Tovabba a repuloter folott is van egy hely, ahol egy kiszuperalt katonai lotoronybol iszonyat kilatas van a repterre es a Cook szorosra. A legjobb kepeket majd feltesszuk az albumba.

· Visszatert a jo ido Wellingtonba, igy hetvegen vege tudtunk sutkerezni egy kicsit, aztan Dori felultetett a repulore, es folytatta a sutkerezest egesz heten (bar szegeny szerdan mar koran kelt. Az volt az elso munkanapja). Ha bekotott szemmel szalltam volna le Melbournban, akkor azt hittem volna, hogy Wellingtonban vagyok. Kicsit szemerkelt, es persze fujt a szel. Majd masnap hirtelen 30 fok lett:)

· A padlasrol kikoltoztek a negylabu alberloink (a kiletukre nem derult feny), de bekoltozott helyettuk egy madar kolonia, akik majdnem annyira idegesitoek, mint az elodjeik.

· … vegre hazaertem, mire befejeztem ezt a bejegyzest.

A mult hetunk elegge elfoglaltra sikeredett. En egyre tobbet dolgozom, mar nem nagyon van uresjarat napkozben. Igy is fel tudok allni majnem minden nap ot orakor az asztaltol, tehat nem panaszkodom. Lesz ez meg rosszab is…:) Dori ugye munkat kereset, es vegre talalt is egy olyat, ami nagyon tetszik neki. Ha szepen keritek, talan beszamol az elso napokrol. Ram nem hallgat:) Szombaton Viktor lejott Aucklandbol kocsival. Minden tiszteletem az ove, hogy egydul lenyomta mind a 650-700 km-t. En biztosan megborultam volna. Mar emlitettem, hogy itt nincsenek autopalyak, igy kicsit farsztobb a vezetes. Vasarnap delben mentem Melbourne Aucklandon keresztul. Irdatlan hosszu ut volt. Most dobbentem ra, hogy mennyire a nagy semi kozepen van ez a ket sziget. Augusztusban idefele jovet ez nem tunt fel, akkor inkabb a kormunket ragtuk. A legkozelebbi orszag minimum harom ora repuloutra van Uj-Zelandtol. Ha otthon elbattyogtam a hatarig, akkor legalabb ott volt Ausztria, Szlovakia vagy rosszabb esetben Ukrajna. Itt a hataron tul a nagy semi van. Mulkor Dorival setaltunk az obol kulso reszen, es olyan szep ido volt, hogy az oceanon tul lattuk a Fold peremet. Ott allitolag egy baromi nagy vizeses van, de egysek szerint sima klinkerteglabol van odahuzva egy fal. Hmm, ki tudja…

Melbourne. Nagy, europai, kavehazas, ettermes, vasarlos. Egy nyomi kis folyo mellett meg villamos is van, es van, amelyik lerobbantabb, mint a 47-49-es Bartok Bela uti intercity. Egyebkent en nagyon szeretem a 47-49-est, meg akkor is, ha nem lehet rajta beszelgetni a csorompolestol. Szeritem bun kiirtani a varoskepbol az uj metro miatt. Melbournban meglepett, hogy mennyi regi stilusu epulet es tobb szazevesnek tuno templom van. A varosi muzeumban muzeumszag volt. Ilyet az uj-zelandi muzeumokban nem erzetem, mivel azok max nehanyszor tiz evesek. A szallodank belvaros kozepen volt, es mellesleg a masodik legmagasabb epulet a varosban, es annak is majdnem a legtetejere tettek minket. Szerintem az en szobammal valamit elszurtak a recepcion. Dupla meretu volt, igy belefert meg egy 42”-os plazma TV es a beepitett hazimozi rendszer is:) Igy a szobara nem panaszkodtam. Melbourne-be egy ceges trening miatt mentem, ahova az ausztral es az uj-zelandi irodakbol kuldtek embereket. Meglepo volt, hogy a nativ kiwik es ausztralok kisebbsegben voltak az indiai, kinai, japan, malaj, del-afrikai, angol, francia, szlovak es magyar telepesekkel szemben. Olvastam, hogy az ausztral lakossag majdnem 30%-a a tengerentulon szuletett, durva. Igazi immigrans paradicsom azoknak, akik szeretik a pokokat, capakat, husevo kengurukat, a baratsagos skorpiokat, legdurvabbanmergezo kigyokat, a kocsonyas meduzakat, merges halakat es a bumerangjaikkal hadonaszo csoves oslakosokat. Egyebkent pedig baratsagos hely, de tenyleg. Engem anno azzal fenyegettek, hogy az ausztralok a Fold legbunkobb bandaja. Ez Melbourne-ben egyaltalan nem igy jott le. Legalabb annyira jo fejek ez emberek, mint Uj-Zelandon, csak meg sokkszinubbek. Az melbourne-i irodatol pedig leesett az allam. A wellingtoni sem semi, de az itteni egy igazi agymenes (egyebkent a varos harmadik legmagasabb epulete). Ugy van kialakitva az egesz, hogy lenyugozze az embert. A 23. emeleten levo recepciot a szegenyes szokincsemmel csak ugy irnam le, hogy egy nagy dizajn az egesz. A treningem csak csutortokig tartott, viszont aznap este nem volt kozvetlen jarat Wellingtonba, igy kibuliztuk, hogy maradjunk meg egy napot ceges koltsegen, ami vegul is teljes szabadfoglakozas volt a varosban. Annyira ragerjedtem a magas epuletekre, hogy penteken felmentem vegre Melbourne legmagasabb epuletere, hogy elkattintsak par jo kepet. Sajnos az ido nem volt tul jo, de legalabb az ablakbol ki lehett latni, nem ugy mint Tajpejben:) Erdekessegkeppen az epulet Eureka towernek hivjak. Az aucklandi TV tornyot laszamitva ez a deli felteke legmagasabb epulete mind a 300 meterevel. A felso par emelet uvegablakai szinarannyal vannak bevonva, ami eleg impozans dizajnt ad az egesz kocerajnak. Az epulet kivetelesen nem iroda, hanem lakoepulet… nem akartam megkerdezni, hogy mennyibe kerul egy lakas a 90. emelet kornyeken. Meg anno a Taipei 101-rol irtam, hogy azt a felhokarcolot egy irdatlan meretu acelgolyo egyensullyozza ki. Ezt az eggyensullyozosdit itt 300 kobmeter vizzel oldottak meg a 86. emelett felett, ami nem mellesleg tuzoltasra meg talan fogmosasra is hasznalhato. Delutan elmenetem a helyi shopping centerbe. Szerencsere az itteni aruhazak nem Westendszeruek, hanem inkabb a nemet Kaufhof-okra hasonlitanak, amiben sokkal kenyelmesebben lehet korzozni. Ruhavasarlas szempontjabol eleg inseges idok jarnak Wellingtonban. Legalabb ket evig a ruhakon sporolunk:)Mar latom magam elott Dorit januarban, amikor egyutt Megyunk Melbourne-ba, hogy mennyere ra fog gerjedni az itteni shoppingolasra.

Ennyi volt a mese mara, bezarul Gabor bacsi moka tara… meg le is merult az aksim.

Udv, Gabor

Zsúr

Létezik néhány szó, aminek hangja miatt a hideg kiráz, pl zsúr, pogácsa, elemózsia... ahhhh. Olyanok, mint egy zsák cukorral és három tábla csokival nyakonöntött marcipántorta. Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy vasárnap végre megtartottuk a lakásavató bulinkat. A vendégeket délután kettőre hívtuk. Dóri tökéletesen időzítve fél kettőig csattogtatta az ostort a hátamon, pl. salátát is kellett mosnom:)
A buli nagyon jól sikerült, nagyon jó társaságot sikerült összerántani. Anno még csak a magyar társasággal terveztünk, végül sikerült nemzetközibb csapatot meghívni. Magyarokon kivül voltak szlovákok, horvátok, kiwik és egy belga lány is. Dóri rengeteg kajával készült, ami jól el is fogyott a végére. Szerencsére sörből több maradt, mint amennyivel készültem:) Itt van egy olyan jó fajta szokás, hogy a legtöbb buliba a vendégek is hoznak inni és enni, így a vendéglátónak nem kell stresszelnie magát, hogy mindenki jól legyen lakva (meg a macska fel van mászva a fára:)).
Szombaton az egyik kolléga hívott meg minket egy házibuliba. A házba belépve eléggé ledöbbnetünk. Azért vannak itt is szép kérók. Négyen bérlik a hatalmas házat, amiben négy hálószoba, egy nagy nappali, két modern fürdőszoba és egy óriási konyha van, az egész gyönyörűen felújjítva. A kedvencem a lakkozott hajópadló volt minden helyiségben, ami sokkal kevésbé büdös, mint az itt szokásos padlószőnyeg. A munkatársamról kiderült, hogy igazi technika-b*zi. A laptop, iPod, xBox, PS2 és DVD mellett egy szélvédő méretű plazmatévé uralta a nappalit. Nem tudom mennyibe kerülhetett, de biztos többhavi fizetésébe.
Ma reggelig abban a hitben éltem, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országában élünk (a viharokat, földrengéseket, vulkánokat és a húsevő bárányokat nem számítva). Erre az Indexen egy új-zélani cikk szúrta ki a szememet: "Őslakókat gyanúsít terrorizmussal az új-zélandi rendőrség". Először azt hittem, hogy kacsa az egész, mert addig itt nem hallottam erről semmit, de napközben már itt is minden a helyi terroristákról szólt. Egyébként nem veszi senki túl komolyan. Eddig annyit tudni, hogy pár mellőzöttnek érzett maori őslakos engedély nélkül tartott fegyvereket, és állítólag a fehér ember kiírtására indítottak volna egy belső háborút mind a huszan.
Talán Che Guavera halálának negyvenedik évfordulója ihlette meg a kiwi terroristákat. A múlt hét elején minden Che Guavera-ról szólt. Ahogy láttam, otthon is elég sokat foglalkoztak vele. Mindig is érdekelt, hogy mi az alapja ennek a nagy Che kultusznak. Az itteni újságok elsősorban a forradalmár Che Guavera-ról írtak, de emellett méllyen belemásztak az ellentmondásokkal teli életébe is. Elég sokat olvastam az argetin forradalmárról, de ezek jellenzően a saját naplói és más kubai "elvtársak" által írt életrajzok voltak, amelyek nem voltak feltétlenül elfogulatlanok. Az itteni cikkek kiemelték az érem másik oldalát, például hogy a commandante jobbkeze különösebb gátlás nélkül lőtte agyon a foglyokat egy-egy sikertelen, de akár egy sikeres kihalgatás után is. A gerilla életmóddal járó antihigéniás szokásait a kubai forradalmat követően sem hagyta el, így rettentően büdös volt... bár ez mit sem von le a korábbi kubai diktatúra megdöntésében megvillantott erényeiből. Az már más kérdés, hogy a diktatúradöntést követően milyen rendszert sikerült kialakítani Castro oldalán.
A végére a "hétköznapi élménybeszámoló" részt hagytam. A legmegdöbbentőbb élményem a héten az volt, hogy egyik reggel munkába menet a főúton egy szokatlanul szögletes izé szúrta ki a szemem sarkát. Legnagyobb meglepetésemre egy Lada Szamara hasított el előttem... jobbkormányos. Durva. Ma reggel pedig alig tudtam lemenni az egyik utcán, mivel egy kis építkezés miatt majdnem teljes szélsségében lezárták azt. A lezárásra amiatt volt szükség, hogy egy matchbox méretű Bobcat ki tudjon tolatni az utcára, hogy megforduljon. Az építkezés már azóta folyik, amióta munkába járok, és látszólag nem haladtak azóta túl sokat, viszont folyamatosan ott van 10-12 jómunkásember. Ja, és egy kisebb családi ház építéséről van szó. Most már kezdem megérteni, hogy miért olyan alacsony itt a munkanélküliség. Minden építkezésen alkalmaznak egy Gyurit a minőségellenőrt, Ferit a lapáttámasztót, Zsozsit a sóderarrébbpakolót és Bélát, aki szimplán csak iszik.
Hogy ne maradjon bennetek ilyen lehúzós kép Új-Zélandról, nézegessetek egy kis helyi országimázs építő videót (amit az egyik helyi bloggoló kolléga oldaláról loptam:)):
100% Pure New Zealand

Üdv,
Gábor

Alkoholmegvonás

Sziasztok,

Egy friss élménnyel kezdeném a mondókámat. Tegnap hazafelé beugrottunk vásárolni egy szupermarketbe. Az vacsorához bedobtam egy üveg bort is a kosárba. Itt nagyon szigorúan veszik a kiskorúak véralkoholszintjének minimumon tartását. 18 év alattiak még egy üveg sört sem vehetnek, még akkor sem, ha éppen apunak kéne az esti meccshez. Aki szemmel láthatóan a harmadik x előtt áll, annak igazolnia kell az életkorát, hogy a napi betevőhöz hozzájusson. A körítésemmel talán le is lőttem a poént.

Tehát a pénztárhoz érve a pénztáros nő a borral a kezében sandán végigmért, és már hívta is a főpénztárost, hogy ő is a lecsekkolja életkorom. Odanyújtottam a nagyon hitelesnek és nemzetközinek vélt plasztik személyimet. A főpénztáros gyorsan zavarba jött a sok ékezettől és gyanús dátumoktól. Erre én gyorsan kivettem a kezéből, és elmagyaráztam a magyar dátumformátum szabályait. Ő rámutatott egy kis címkére a pulton, amely szerint az életkoromat csak új-zélandi személyivel, jogsival vagy akármilyen útlevéllel igazolhatom, és már sarkon is fordult. Esély sem adott, hogy bebizonyítsam, hogy mennyire öreg vagyok. Legszívesebben hozzávágtam volna a borsüveget, de addigra a pénztárosunk már el is dugta a pult alá. Kicsit magamba szálltam, és mosolyogtam egyet. Ezentúl az útlevelemet magamnál hordom. Ki tudja, hogy egy közúti igazoltatásnál a rendőr mennyire pöccen be a személyin a fordított nevektől, dátumoktól és az ékezetektől:)

Ma majdnem egész nap lent voltunk a parton. Béreltünk görkorcsolyát, és körbegurultunk az öbölben. Dóri gyorsan ráérzett az ízére, de a kezdeti botladozásokról készült néhány vicces fénykép. Akit érdekel, járjon utána az albumunkban:) Nagyon szép idő volt, ezért a Dóri lefoglalt egy padot, és lefeküdt napozni. Nekem nem volt kedvem a káros UV sugarakhoz, így arra a fél órára bementem a városi történelmi múzeumba. A bejártnál helyből el is nevettem magam. Egy táblán büszkén írták, hogy az épület Wellington második legrégebbi épülete. 1892-ben fejezték be az építését, és kezdetben vámáruraktárként szolgált. A régi épületekhez hozzátartozik, hogy jellemzően fából építettek mindent, és ezek előbb-utóbb leégtek vagy tövig rágták az egerek. A múzeumban volt egy tárlat, amely 1900-2000-ig bemutatta a legjelentősebb történéseket. Egy két viccesebb dolog megragadta a figyelmemet. 1900 körül élt egy delfin a Cook szorosban (az északi és a déli sziget közötti szoros), akit Pelorus Jack-nak hívtak a helyiek. Húsz éven keresztül hasította a vizet majdnem minden hajó előtt Wellington és Picton között. Állítólag a nagyobb gőzösök addig nem mentek be a Picton előtti szűkös átjárókba, amíg a delfin elő nem került, és vezette végig őket a szigetek között. A városnak volt egy másik híres kedvence, egy terrier kutya, aki az 1930-as években a kikötőben élt. A legenda szerint egy kislányé volt, aki rubeolában halt meg, majd ezt követően a kutya egész nap a kikötőben mászkált fel-alá a játszótársát keresve. Egy idő után a dokkmunkások és taxisok befogadták a négylábút. Állítólag a kutya rendkívül intelligens volt, és egy nappal előre jelezte a viharokat. A kutya akkora tiszteletnek örvendet, hogy egy sétarepüléssel is megajándékozták, ami elég nagy szó volt a harmincas években. Több száz méter hosszú gyászmenet kísérte a kutyát az utolsó útján, és a taxisok napokig fekete szalagot kötöttek az autójukra.

A múzeumban volt még egy kis tárlat az első és a második világháborúról is. Itt egy kicsit elméláztam, hogy Új-Zélandnak minek kellett belemennie ebbe a lövöldözősdibe? Talán féltek, hogy jönnek a nácik, és el akarják venni a 40 millió birkájukat? Vagy éppen Japánra fájt a foguk? Ez logikusnak tűnik, hisz ott legalább otthon érezhették volna magukat a kiwik. Japán is egy sziget, nekik is vannak saját vulkánjaik, földrengéseik és viharjaik. Leesett, hogy Új-Zéland is az brit korona része volt, és emiatt kénytelenek voltak ők is bedobni az Antant vagy éppen a Szövetséges hatalmak közösbe a saját hadseregüket. Az ország szerencséje, hogy a háború a hátországot nem érintette, így „csak” katonai veszteségeket szenvedtek. A második világháború alatt és főleg azt követően rengeteg háborús menekültet fogadott be az ország, főképp Lengyelországból. A menekültek között néhány náci is itt próbált meg új otthont találni, amiről a tárlat csak egy-két mondatot ejtett meg. Gondolom erre nem a legbüszkébb az ország.

Az elmúlt hetünket leginkább az "első" próbálkozások jellemezték. Hétfőn több év kemény készülődés után rászántam magam, hogy a Dórinak végre én süssek meg a kenyeret. Az előkészületek sokkal siralmasabbnak tűntek, mint amilyen végeredmény lett. Pénteken először voltunk rögbi meccsen. A munkahelyem jóvoltából szégyenszemre a konkurencia által szponzorált páholyból figyeltük a meccset. A meccs elején kiültünk a nézőtérre már csak a hangulat miatt is, de 20 perc után a kint tomboló széltől kockára fagytunk, így bementünk a páholyba. A helyiek vidáman végigülték az egész mérkőzést, és nem nagyon érdekelte őket, ha a szél felkapta mellőlük a kölkeiket. A wellingtoniak teljesen immunisak a szélre. Ma a Dóri először nyírta le a hajamat. Eddig vagy én nem engedtem, hogy hozzám nyúljon, vagy ő nem mert lenyírni. Ma a Dóri bátor volt, én meg engedékeny. Utólag rá kellet jönnöm, hogy nyírták már le sokkal rosszabbul is a hajamat, és eddig csak hivatásos foglakozott velem. Ők is csak pénzért (rossz az, aki rosszra gondol ahaha). A végeredmény nagyon jó lett, de erről mos nem rakok föl képeket:)

A múltkori sztorizást ott hagytam abba, hogy megnézünk valami jó filmet. Jól sikerült a választás. Még most is kiráz a hideg, ha a rá gondolok. A Mások élete (Lives of the others/Das Leben der anderen) c. filmet néztük meg. A film a nyolcvanas évek közepén játszódik az NDK-ban, ahol egy művészre ráállítanak egy állambiztonságit. A főszereplő egy minta ügynök, aki húszévnyi odaadó szolgálat után kezd rádöbbenni az általa szolgált rendszer mocskosságára. A film megdöbbentően jól mutatja be az óraműként működő megfigyelő államgépezetet. Szerencsére nekem nem jutott ki az otthoni rendszerből, mivel akkor még nem nagyon éltem, de a film alatt eszembe jutott néhány történet, amit a nálam nagyobb élettapasztalattal rendelkező ismerőseim meséltek az átkosból. Ha valaki olvasta Orwell-től az 1984-et, és tetszett neki a sztori nyomasztó hangulata az állam által diktált álakalmazkodási kényszerrel, a hazugságokkal, a vallatásokkal, az állandó félelemkeltéssel és persze a folyamatosan figyelő Nagy Testvérrel, az imádni fogja ezt a filmet. A film után kedvem lett volna hazaugrani, és bekukkantani a levéltárba. Kíváncsi lettem volna, hogy rólam miket jelentettek abban reménykedve, hogy majd én is úgy megdöbbenek, felháborodom, majd rettenetesen meghatódom a rólam készült jelentéseken, mint ahogy azt a film jó oldalon álló főszereplője tette. Aztán rájöttem, hogy levéltári látogatásnak nem sok értelme lenne. Nem hinném, hogy bárki is kíváncsi lett volna a 10 éves korom előtt elkövetett államellenes partizánakcióimra. Mindenesetre nagyon nehezen aludtam el, így ma estére valami lazább filmet választunk…

Üdv,

Gábor

u.i.: ma reggel kikapott a világbajnokságon az új-zélandi rögbivállogatott a franciáktól, így szerintem holnap gyásznap lesz.