Ekezetek nelkul

Ugy erzem, Wellington kezdi megmutatni az igazi arcat. Most volt az elso het, hogy esoben jartam dolgozni. A helyi eso legtobbszor inkabb esoszitalasra (vagy hogy a rakban mondjak ezt magyarul) hasonlit, amin ellen az esernyo nem sokat er, mivel a levego tiszta vizpermet. Szerencsere ettol csak kicsit lesz nedves a ruham, de egy komolyabb zuheban a viszintesen zuhogo eso mar csunyabban elaztat:) Szerencsere a hetvegere osszsezedte magat az idojaras, igy penteken es szombaton nagyon szep napunk volt. Mara (vasarnapra) ujra borongos es esernyogyilkos szeles idovel kellett szembeneznuk. A korabbi bejegyzesben emlitett horvat parral leegyeztettuk, hogy szombaton egy reggeli kereteben megbeszeljuk, hogy hova menjunk kirandulni. Bedobtam, hogy menjunk el a helyi Villanyba. Kesz tervvel alltam elo: a latszat kedveert turazzunk egy kicsit a videk korul, aztan letogassunk meg par borospincet. Ilyen felallas melett viszont senkinek nem volt kedve vezetni, ugyhogy egy frappan huzassal elmentunk falat maszni.

Ez most a Pokember vagy a Fuggo jatszma?

Miutan a falmaszos helyen megkaptuk a felszerelest, a bamba kepunk alapjan a pultos srac levagta, hogy mi meg ilyet muszereket nem nagyon lattunk. Ket perc alatt ledaralta nekunk, hogy hogyan ne ejtsuk le a masikat tiz meter magasbol, aztan rank akasztotta a karabinereket. Maszastechnikai oktatasra sajnos nem futotta a srac erejebol, igy produkaltunk nehany nagyon kreativ figurat a falon. Par meter falmaszas utan felfedeztem megamon jo par olyan izomcsoportot, amit meg soha eletemben nem hasznaltam. Mara ennek meg is lett a hatasa. Elegge nehezkesen emelgetem a kavemat.

Talan hallottatok rola, hogy a heten kitort Ruapehu nevu vulkan, ami kb. 400 km-re van tolunk. Otthon is irtak rola par ujsagban. Az irodaban a kollegak elegge kozombosen reagaltak a hirre. Volt aki csak annyit mondot, hogy mit kell egy ilyen kis pofekelessel fogalkozni:) A vulkan lejtoin helyezkednek el az eszaki szieget legjobb sipalyai. A kitores miatt a hetvegi sielesrol letettunk, amit amugy se terveztunk (de azert jol hangzik, nem?:)). A kitores kovetkezteben egy hegymaszo megserult, eltunt nehany hegyi kecske, megporokolodott par sifelvono, es szurkere valtott a ho szine a hegy tetejen.

Nemreg ertunk haza a varosbol, es most mondtak a hirekben, hogy a deli szigettol 400 km-re delre az ocean kozepen este volt egy nagy 7,4-es foldrenges. Be is indult a cunamiriado. Szerencsere kesobb lefujtak, ugyhogy az esti romeltakaritas elmarad az obolben.

A mai rossz ido miatt elmentunk a helyi nemzeti muzeumba (Te Papa Museum), ami egy nagyon modern epoletben talalhato az obolben. Meglepetesemre a belepes ingyenes volt, de kesobb rajottem, hogy azert itt is megtalaljak a modjat, hogy a latogatokrol beszedjenek par dollart. A ket reszleg, amit megneztunk a muzeumbol, nagyon erdekes volt. A Dori is teljesen odavolt a kiallitasoktol. Konkretan az uj-zelandi allatvilagot, geologiat es az “ember aldasos tevekenysegenek hatasa a kornyezetre” nyersforditasu tarlatot neztuk vegig. A geologiai kiallitason rajottunk, hogy Uj-Zeland nem egy biztonsagos hely. A ket szigetet egeszen egyszeruen kettevagja egy irdatlan toresvonal, ami a foldrengeseken kivul generalt nehany egeszen aktiv vulkant az eszaki szigetre, es egy majdnem ezer kilometer hosszu oriasi hegylancot a deli szigetre. Ezen kivul a ket sziget elegge utbaesik a legtobb deli sark felol erkezo ciklonnak, amelyek az egyenlito iranyabol kozlekedo melegebb legtomegekkel talakazva iszonyat viharokat generalnak a kornyeken. Nekem meg nagyon tetszet az ember helyi kornyezetre tett hatasarol szolo tarlat, amely nagyon szemleletesen es egyszeruen bemutatta, hogy milyen pusztitast hozott magaval Cook kapitany, es az ot koveto telepesek. Az egyik falat egy meglehetosen hosszu lista boritotta az ember altal kipusztott hely fajokkal. Egy masik helyen pedig idorenben felsoroltak, hogy mikor milyen allatot hurcolt az ember a szigetekre. Ezek kozott van a goreny es az oposszum. Az elobbi ket alatka kozul valamelyik csaladot alapitott a padlasunkon. Kicsit szorakoztato, de inkabb rendkivul idegesito, amikor reggel het korul hazaernek (vagy felebrednek?), es elkezdenek futkoraszni a fejunk felett. Bar engem annyira nem izgatnak, a Dorit mar annal inkabb. A heten kidolgozok egy strategiat ellenuk. Meg nem tudom, hogy a kieheztetessel vagy egy nevtelen fenyegeto levellel kezdjem a harcot.

Az utobbi idoben egyebkent nagyon sok minden kiszurta a magyar szememet, de errol majd a legkozelebbi bejegyzesben. Befejezzuk a szokasos vasarnapp esti telfonbeszelgeteseinket az otthoniakkal;) es megnezunk valami jo filmet.

Szep hetet! Udv,

Gabor

ui.: az otthoni trendhez igazodoan egy nepszavazast kezdemenyeztem a blogon. Mindenki eljen a demokracia adta lehetosegeivel, es nyomjon egy szavazatot:D

Szürke hétköznapok és a mosógép

Sziasztok. Összefoglalásul újra eltelt egy hét, lett mosógépünk és végre van telefonunk. Internet csak kedd-szerdán lesz, addig fél lábon is kibírjuk. Nem is gondoltam volna, de a telefon is otthonosabbá tette a lakást. Szerintem csak azért érzem így, mivel sokat csörög, így már itt is keresnek minket:) A hétköznapjaink kezdenek egy kicsit beszürkülni, jó értelemben. Minden megy a saját kerékvágásában, most már tényleg megvan minden létfenntartáshoz szükséges kacat a lakásban, reggelente ugyanazok az arcok jönnek szembe az utcán, napközben itt is dolgozunk és teszünk-veszünk, estére kicsit elfáradunk. Igen, és tényleg fordítva folyik le a víz a lefolyóban. Erre az érdekfeszítő vizsgálatra csak egy hónap elteltével, tegnap este sikerült rászánnom magam, pedig úton idefelé még azt hittem, hogy a lefolyósdi lesz az első egy új-zélandi fürdőszobában.

A hét legfontosabb eseménye, hogy megszereztük a mosógépünket. A mosógép azon kívül, hogy szép fehér és rengeteg rejtjelekkel körbebástyázott tekerő gombbal van teleszórva, rettenet nehéz. Az ötvenedik lépcsőt követően leginkább egy tankhoz hasonlított. Kezdő mosógép vásárlóként megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a gépbe betondarabokat pakolnak, hogy ne ugráljon le az emeletről centrifugálás közben. Szerencsére segített felhozni gépet a srác, akitől vettük, pedig szóltam neki, hogy az nem lesz egy könnyű menet. Most már tényleg van hová rejtenünk a zoknikat (mosógép) és a felvágottakat (hűtő) is, hogy másnap reggelre egyik se keljen életre, és szökjön meg.

Arról még nem meséltem, hogy Wellingtonban van a legtöbb kávézó/fő a világon (persze, csak a helyiek szerint), de tényleg nagyon sok van belőlük. Pár kollégám igazi kávéőrült. Az irodában van egy nagyon jó konyha-étkező frissen őrölt gépi kávéval. Igazi felüdülés volt megtalálni ezt a gépet a nescafe-s dobozok után. Mellesleg az irodai konyhából fantasztikus kilátás. Nagyon szeretek ott ebédelni, és közben olvasni (ezt eddig egyszer sikerült összehozni, tehát szokássá még nem fejlődött). A héten az egyik (az egyetlen) ilyen olvasós-ebédlős alkalommal találtam egy érdekes cikket, ami egy felmérést boncolgatott az amerikai nagyvárosok evakuálási kockázatairól egy nagyobb katasztrófa esetén. A szeptember 11-ei és Kathrina hurrikán utáni eseményeket figyelembe véve érthető az ilyen felmérések iránti igény. Biztos jó pénzt kaszált vele az illetékes tanácsadó cég. Az általános konklúzió az volt, hogy a legtöbb menekülési útvonalat egy nagyvárosban korlátozzák a természetes akadályok, például egy mega-mocsár, a Szikláshegység vagy éppen egy irdatlan óceán. A maradék helyen pedig szűkös kapacitású autópályák segítik a dugók kialakulását, mikozben egy magyarországinyi méretű hurrikán közeledik. Elgondolkoztam, hogy mi lehetne a felmérés kimenetele otthon és itt, Wellingtonban. Ha jól emlékszem, az elmúlt hetekben adták át az ezredik km autópályát Magyarországon. Ettől függetlenül Budapest elég nagy bajban lenne, ha kitörne a János-hegy vagy Jan Slota egy erősebb este után tényleg a budai vár ellen vezényelné a tankjait. Az M7-es kivezető már egy kellemesebb májusi hétvégén is rettenetesen bedugul, hát még mi lenne egy durvább árvíz esetén, ami azért már valószínűbb kockázat egy Kossuth-téren felejtett piszkos bombánál. A wellingtoni viszonyok Budapesttel összehasonlítva nem sokkal bíztatóbbak. Wellington egy zsák. Innét csak északra lehet kimenni egy autópályán, ami aztán elmegy jobbra és balra. Ezen kívül még van pár jelentéktelen kivezető utcácska nyugatra és egy földút a parton. Bár az utóbbi mit sem ér ez cúnami esetén. A többi irányban csak víz van, és az is hideg. Kockázatok terén viszont itt elég rosszul állunk. Mint már írtam, Wellington egy törésvonal mentén helyezkedik el, ahol 30-40 évente fordulnak elő nagyobb földmozgások. Az utolsó 1940-es években volt… Ezen kívül bármikor lerohanhatják a szigetet a pingvinek az Anktartiszról vagy leszállhat egy részeg angol turistákkal tömött repülő. Az én felmérésem szerint Budapest és Wellington is egy-egy nagy feketepontot kapna a felmérésben. Erről jut eszembe, hogy pénteken evakuálási teszt volt az irodában. Éppen kávéztunk a fnatasztikuskilátásúfrissenőrőltkávés konyhában, amikor megszólalt a riasztó. Egy égi hang a szirénából illedelmesen arra kért minket, hogy hagyjuk el az épületet e legközelebbi vészkijáraton keresztül… mi éppen a 21-en voltunk. A liftek ilyenkor nem működnek, még ekkor sem, ha fiktív tűzről vagy földrengésről van szó. Kénytelenek voltunk az emberekkel dugig tömött hónaljszagú tűzlépcsőn lebattyogni huszonegy emeletet. Itt legalább az épületekből való kijutás meg van szervezve:)

A nagyvárosi veszélyek miatt szombaton megint fogtuk magunkat, és elmentünk kirándulni néhány kollégával kirándulni (magyar-cseh-horvát team) egy közeli természetvédelmi területre. Az erdő gyönyörű volt, csináltam pár jó képet. Majd felteszem őket az netes albumunkba. A túrát egész gyorsan letudtuk, az azt követő pikniknek csúfolt sörözés már annál tovább tartott:) Korábban azt hittem, hogy milyen jók lesznek itt a kötöttségektől mentes hétvégék, ami így is lett. Azért vasárnaponként hiányzik a „kötelező” családi ebéd.

Üdv, Gábor

Kelet-Európa lenyomja Új-Zélandot

Tegnap este sörözni voltunk. Pénteken megérkezett egy szlovák pár és még egy szlovák srác. A fiúk mindketten kollégák lesznek. A héten összeismerkedtem egy horvát párral is az irodában, úgyhogy a kelet-európai ismeretségi körünk elérte a kritikus tömeget egy jobbfajta bulizáshoz. Tíz körül pillanatok alatt megtelt a pub, mivel kezdődött a Portugál – Új-Zéland rögbi-meccs. Ha jól tudom, ez már valamilyen világbajnoki selejtező mérkőzés volt, de ha nem így van, ne harapja senki le a fejemet. A portugálok egyébként mocskosul kikaptak, az erőviszonyok leginkább egy Kajmán szigetek – Brazília focimeccsre hasonlítottak. A bulizásból sajnos nem lett semmi, mivel szlovák srácok bealudtak. Ezt nem is csodálom, hisz csak egy napja érkeztek, és táskákat a szemük alól még nem sikerült eltüntetni. Hazafelé ízelítőt kaptunk a helyi szombat esti buli előtti bemelegítésből. Csordákban jöttek szembe a kivétel nélkül kotta részeg bandák. A lányok általában részegebbek voltak a srácoknál, amit az tett még viccesebbé, hogy általában mindegyik magas sarkúba és kisestélyibe csomagolta magát.

Szombaton mi mást csinálhattunk volna, mint elmentünk vásárolni. Végre kinéztük a székeinket is. Lassan kezdünk visszatérni önmagunkhoz, azaz bútorokkal kapcsolatos döntésképtelenséghez. Végre találtunk egy boltot, ahol keretünkön belüli áron elfogadható székek is voltak. Az örömünket csak az rontotta el, hogy a székekből kettő típus is nagyon tetszett, és képtelenek voltunk választani. Egy huszáros vágással mindkettőből vettünk egyet-egyet, hogy majd otthon eldöntjük. Természetesen otthon sem tért vissza döntésképességünk. A végén egy olyan fantasztikus észérvvel győztük meg magunkat az egyik mellett, hogy a másik kicsit felkarcolta a parkettát (de csak amiatt, hogy egy kavics alászorult:)). Így ma visszavittük a vesztest, és elhoztuk a maradék három győztest. Ja, a székekhez még ennyi hozzátartozik, hogy amikor haza értünk velük, egy véresszájú ragadozó kutya várt minket az ajtó előtt, aki pofátlanul birtokba vette a lakást, amint kinyitottuk az ajtót. Egyébként nagyon megörültünk neki, de egy fél óra után megunt minket, és lelépett. Valószínűleg a szomszéd kutyája, és nagyon jópofa.

A véreb figyel

Szombat délután még elmentünk kirándulni a fókákhoz. Őszintén szólva nem nagyon bíztam benne, hogy a helyükön megtaláljuk őket. Azt olvastam, hogy csak májustól augusztusig telelnek itt, aztán visszahúznak a Déli sarkra. A helyükben itt maradnék nyáron is, de hát ez én vagyok. Egyébként a fókák az egyetlen őshonos majdnem szárazföldi emlősök Új-Zélandon, a maradékot csak később importálták az emberek. A maorik jöttek ide másodiknak, és magukkal hozták a kutyáikat. Egyesek szerint előttük is voltak itt emberek, akiket a maorik megettek, mihelyt megérkeztek. Ha ezt a sztorit valaki bedobja egy maori társaságban, az illetékesek persze mindent tagadnak, és közben sunyin megnyalják a szájukat, és a hasukat vakargatják:) A fókákhoz visszatérve, végül megtaláltuk őket egy órás gyaloglás után. Nagyon aranyosak voltak, ahogy vízzel töltött lufihoz hasonlóan punnyadtak a parton. Néhányan egészen zavarba hoztak, ahogy másfél-két méter magas sziklákon sütkéreztek.

En es a hegymaszo fokak

Figyeltük őket egy ideig, de nem mutatták meg, hogy hogyan transzportálták fel magukat olyan magasra. Nem hinném, hogy felugranak, mivel a vízzel töltött lufik nem ugrálnak, még akkor sem, ha van nekik négy esetlen uszonyuk (vagy hogy is hívják az elcsökevényesedett végtagjaikat). A fókák amilyen jópofák, majdnem olyan büdösek, ami meglepő ahhoz képest, hogy majdnem egész nap fürdenek. Aztán az is lehet, hogy csak egész évben a parton aszalódnak, és csak a turisták miatt csobbannak néha egyet. A mi kedvünkért ezt nem tették meg.

Tengerparti csendelet

Vasárnap reggel újra elmentünk a piacra, ahol egy kis ízelítőt kaptunk a wellingtoni szélviszonyokból. Néhány másodperc alatt olyan szél csapott le, hogy mindent felkapott a földről, és több tíz méter magasban kavargatta szemetet. Nekünk úgy kellett kapaszkodnunk. Próbáltam fürkészni az emberek arcát. Sajnos egy fikarcnyi meglepődöttséget sem sikerült rajtuk észrevennem…

Gábor

Hazataláltam

Ma reggel végre rászántam magam egy kis futásra, ahonnét most találtam haza... Célpontul a botanikus kertet választottam, ami azon kívül, hogy nagyon szép, rendkívül zeg-zugos, így sikerült eltévedtem. Viccesen nézhettem ki, amikor minden kereszteződésnél megálltam egy kicsit toporogni, hogy merre is menjek. Filmbeillő volt, amikor többször elindultam valami kis ösvényen, és egy perc múlva ugyanott kikötöttem. Szerencsére egy idő után megtaláltam a kacsákat, ahonnét már képben voltam. Hazafelé a lépcsőfutást még nem vállaltam be:D

Dóri mentségére legyen mondva, tegnap írt egy hosszú bejegyzést. Szegénykém egy memóriakártyára mentette a doksit saját gépén, majd mire átrakta az én gépemre, hogy feltöltse a blogra, az adatok atomjaira hullottak a kártyán. Egy kicsit kiakadt, mivel írt vagy három oldalt. Kíváncsi vagyok, hogy a ”kudarc” után mikor szánja rá magát az írásra.

A héten voltam egy nagyon jó fej ügyfélnél, aki szintén import munkaerő volt. Amint bemutatkoztam, helyből visszakérdezett, hogy honnét jöttem. Nagyon örült neki, hogy végre ő is egyszerűen megért valakit, és nem kell a helyi akcentusra koncentrálni. Rettenet büszke volt rá, hogy a gyerekei már original kiwik, azaz itt születtek. Egy kicsit zavarba hoztam, amikor mondtam neki, hogy Magyarországról jöttem. Pár kínos másodperc után visszavágott, hogy idén is a tavalyihoz hasonlóan ünnepeljük az 56-os forradalmat? :D A politikát félretéve még előjött Gábor Zsazsával. A témát gyorsan hárítottam, mivel tudomásom szerint Zsazsa nem tartozik a hivatalos ország-imidzsbe, és különben sem tudok róla semmit. A legfrissebb emlékem róla egy kb. 15 évvel ezelőtti Friderikusz show. A hapsi egyébként maláj, rendkívül vicces kiejtéssel felszerelve, legalább az ő angolját meg lehetett érteni. Tegnap munka után volt egy kis sörözés az irodában. Nagyon tetszett, hogy az osztályunkról szinte mindenki ott maradt este 7-8-ig, és nem pattantak helyből haza. Az akcentusnál maradva csak annyit mondanék, hogy miután a helyi erők kicsit betintáztak, már képtelenek voltak artikuláltan beszélni (itt egy sima munkahelyi sörözés = 3 üveg sör 10 perc alatt), és olyan rettenet angolt használtak, hogy a felét nem értettem, amit mondanak. Legalább tanultam pár újabb szlenget.

Az utolsó bejegyzésben említettem, hogy megvettük a hűtőt, ami azóta meg is érkezett. Először azt hittük, hogy magától jött ide:) Korábban megállapodtam a hűtő eladójával, hogy csütörtökön fél hatkor találkozunk nálunk hármasban (az eladó, a hűtő és én) hogy együtt megmásszuk a lépcsőinket. Dórival húsz perccel öt után haza is értünk, és meglepetésünkre egy árva hűtő várt minket a lépcső alján, az eladó pedig sehol (a hűtőt akkor még nem fizettük ki:)). Erőt vettünk magunkon, és egy kis bemelegítés után feltaszigáltuk az új szerzeményünket, ami szerencsére nem olyan nehéz, mint amilyen nagy. Tehát már be tudjuk hűteni a chipset, és van egy újabb tárolónk, ahová a rengeteg papírdobozt elpakolhatjuk a nappaliból:)

Dóri, hogy felszentelje a hűtőt, másnap el is ment vásárolni. Hozta a formáját, pl. vett négy féle kókusztejet mondván, hogy ki kell próbálnia, hogy melyik a legjobb. Mondtam neki, hogy biztos a legolcsóbb:D Nagyon jó érzés volt este e teli hűtőt kinyitni, ilyenben már egy hónapja nem volt részem. Kezdem otthonosan érezni magam.

Üdv,

Gábor

Képek: este otthon (fent), reggel otthon (lent)

27

Tegnap 27 eves lettem. Ez nagyon nem hatott meg, egyebkent sem szokott. Egyedul azon melaztam kicsit vasarnap, hogy az itteni vagy az otthoni idoszammitas szerint kenne magamat felkoszonteni. Vegul arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy tok mindegy.

A szuletesnapom (itteni idoszamitas szerint) nagyon kellemesen telt. Reggel arra keltem, hogy het agra sut a nap, igy ugy dontottem, hogy gyalog megyek dolgozni. Az utobbi idoben (mindazosszes eddigi 6 munkanapomat beleszamitva) majdnem minden reggel igy megyek dolgozni, ami kicsit tovabb tart, mint busszal, de segit felebredni, es egyebkent is egy botanikus kerten kell hozza keresztulvagnom. Bar a park nem egy Margit-sziget, hanem inkabb egy Gellert-hegy, de megeri a reggeli hegymaszast.

A munkahelyen hetfon verge sikerult igazabol dolgoznom, igy hasznosnak is ereztem magam a nap vegen. Ugy tunik vegre vege a feligmeddig semmittevos munkanapoknak.

Mire hatkor hazaeertem, mar Ti is felkeltetek. Otthon vartak a szuletesnapi sms-ek es telefonok. Ezuton is koszonom mindenkinek a jokivansagokat!

A napot a Dori vacsoraja koronazta meg. Ahhoz kepest, hogy egyenlore huto hianyaban eleg limitaltak a lehetosegeink, rettenetesen finomat vacsoraztunk. A fofogas termeszetesen barany volt, mi mas:)

A mult hetunk elegge porgosen telt. Vasarnap este (2-an) koltoztunk be az ures lakasba, de a csovezos matracon csak ket ejszakat kellett aludnunk. Keddre mar bebutoroztuk a haloszobat, beszereztuk az ulogarniturat, az etkezoasztalt es egy rakas mas dolgot. Szerencsere nem voltam otthon, amikor a nagyobb butorokat hoztak, de Dori meselte, hogy a ketmeteres benga maori szallitok rendesen anyaztak a lepcson felfele:)

A hetvege termeszetesen vasarlassal telt, igy mar tenyleg majdnem mindent beszereztunk a haztartasba, kiveve a hutot es a mosogepet. Ezek amugy is egyszeruen nelkulozheto dolgok. A piszkos polokat ki lehet forditani, a chipset pedig nem kell hutoben tarolni, a langyos sor viszont annyira nem jo:) Egyebkent most vasarnap este megvettuk a hutot is az interneten, amit csutortokon szallitanak.

A hetvegi vasarlasra visszaterve itt is megtalaltuk a helyi WestEnd-et, csak kicsit nagyobban. A plaza hetvegen ugyanugy tomve van kabultan korzozo csaladokkal, es ugyanugy teli van roszabbnal rosszabb gyorsettermekkel. Vasrnap elmentunk a helyi piacra, ahol mar sokkal emberbaratibb arakkal talakoztunk, mint a szupermarketekben. A kinalattal kapcsolatban viszont kicsit csalodottak voltunk, kb. ugyanazokat a gyomolcsoket es zoldsegeket lehet itt is kapni, mint otthon egy ket helyi specialitast leszamitva. Ennel egy kicsit egzotikusabb dolgokra szamitottunk.

Hogy ne legyen negative kicsengesu a post vege, elarulom, hogy mar TV-nk is van, igy 15” helyett 29”-ban nezzuk a filmeket, jeeeeeeee!

Udv mindenkinek,

Gabor

Sziasztok,

Újra visszatérünk egy kis beszámolóval közel egy hét kihagyás után. Az előző bejegyzésből biztos lejött, hogy kicsit el voltunk kenődve. Azóta minden összejött, megszereztünk egy iszonyat jó lakást, és végre megvan a kiszemelt autónk is. Mivel ezek voltak legfontosabb kezdeti elintéznivalók, ezután engedélyeztünk magunknak egy 3-4 napos „nyaralást”, ami eddig kimaradt a nyarunkból.

A lakástémánál maradva a rengeteg szívás a rondábbnál büdösebb lakások után meghozta a gyümölcsét. A múlt héten egyik este minimum 10 km-el a lábunkban és kb. 5-6 lakás után elkeseredetten néztem meg a legfrissebb albi kínálatot a neten. Találtunk egy friss hirdetést kép nélkül. Másnap próba-cseresznye alapon elmentünk megnézni, ahová egy rettenetesen hosszú lépcsőn kellett felmenni. Amikor felértünk és megláttuk a lakást, nem akartuk elhinni, hogy azt hirdették annyiért amennyiért. Dóri helyből felhívta a tulajt kb. olyan stílussal, hogy ezt kötelező nekünk kiadnia. A tulajjal egyébként éppen Aucklandban volt, és mivel mi hétvégén úgy is felmentünk volna, megbeszéltünk vele egy találkozót, ahol a szerződést hatszemközt alá is írhatjuk. Péntek este találkoztunk a tulajjal egy szórakozóhelyen, ahol egy sör mellet megbeszéltünk mindent és leszerződtünk a lakására. Az emberünk egy elég fiatal laza srác volt. Mondta, hogy azért adta ki a lakást nekünk, mivel a Dóri olyan ellentmondást nem tűrően követelte, hogy nem mert nemet mondani:)

Badacsonyi ház kilátással a Balatonra

A lakás ledumálását követően a helyi Vaterán sikerült leütni a kocsit is. Az új verda: Mitsubishi Legnum (alias Galant) 1997, imported from Japan, 1800cm3, automic transmission és nagy:) Elfér benne két bringa meg egy birka, ja és mi is! Az autóvásárlás itt viccesen gyors és egyszerű. Kb. 15 perc alatt elintéztük az egészet. Felvettem a bankban a pénzt, odaadtam az ex-tulajnak a pénz, az ex-tulaj odaadta a kulcsot és berakta a szomszéd bankba a pénzt (5. perc), beültünk a szomszéd internetkávézóba, ahol online átírattuk a nevemre a kocsit, ami csak félig sikerült, mivel nekem nincs új-zélandi jogsim (10. perc). A kis baki miatt átmentünk a postára, ahol kitöltöttem egy formanyomtatványt, és leperkáltam kemény 9,5 dollárt, kb 1250 Ft-ot (15. perc)! Nincs illetékhivatal, nincs teljesítmény- vagy térfogatarányos átírási költség, és nincsen semmi görcs.

A hétvégen el is mentünk az új verdát letesztelni, mivel úgy sem lett volna hol aludnunk, Wellingtonban pedig nem volt kedvünk csövezni, mert a hálózsákjainkat otthon hagytuk. Csütörtökön du. Rotoura felé vettük az irányt. Az itteni utakról annyit kell tudni, hogy nem nagyon van autópálya (de útdíj sincsen vagy legalább is nem direktbe:)), és elég nagyok a távolságok. Itt 450 km nem egyenlő 4,5-5 órával, hanem inkább hat óra fárasztó vezetést jelent. A vezetést egyébként sokkal kevésbé tartom itt extrém sportnak, mint otthon. 100 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, amit többé-kevésbé mindenki be is tart, és nagyon következetesen be lehet sorolni bármikor a mellettem lévő sávba. Senki nem görcsöl azon az elvesztegetett három másodpercen, hogy eggyel hátrébb került a sorban (lassan már én sem:)). Visszatérve Rotourához a helyről annyit érdemes tudni, hogy ott aztán igazán forró volt a talaj a lábunk alatt (fúú, de frappáns!). A város legnagyobb része alatt a földkéreg nem vastagabb pár méternél, de van ahol csak fél méter vagy annál is kevesebb. Az ilyen helyeken szó szerint forró a föld. A város dugig van termálfürdőkkel és néhány izgalmas vulkanikus parkkal, amiket a maorik lefoglaltak maguknak, és pénzszivattyúkká varázsolták azokat. Az egyik ilyen maori faluban tiszteletünket tettük. Izgalmas volt látni pár friss lekerített területet, ahol az elmúlt hetekben nyílt meg a föld. A falu utcáin aprócska vulkánkűrtők (na jó, csak egy lyuk a földőn, ami viszont rettenet büdösen füstöl) helyettesítették a muskátlit.

Ezt melyik szomszéd kutyája gyurmazta ide?

A falu főterét több kb 60x60 cm-es lapos fadoboz díszítette. Felvilágosítottak, hogy abban főzik a kaját a helyiek. Ha az egyik sütő pár év használat után kihűl, akkor pár méterrel odébb feltörnek egy újabbat. Elég energiatakarékos megoldásnak tűnik. A főtér közepén még volt egy kis tavacska, amit fürdésre nem lehetett használni, mivel folyamatosan forrt benne a víz! A szomszéd főtkukoricás bódé abban főzte a kukoricáit, és azokat szemét drágán árulta a szerencsétlen turistáknak (mint mi:)).

Maori-szlovák kisebbségi csúcstalálkozó a főtkukis tó mellett

Lecsekkoltuk még a helyi szabadtéri maori termál furdőszobákat, a fortyogó iszaptavakat, egy-két gejzírt, de ezekről nem rizsázok, mert olyanokat már biztos mindenki látott a Yellowstone parkban. Inkább mellékelek egy képet:

Kisgejzír és nagygejzír (állítólag kettő tör ki egymás mellett, csak a gőzől nem látni. Mi sem láttuk)

Egyébként Rotoura városi parkja is egy vulkanikus terület aprócska vulkánkürtőkkel, tűzforró tavakkal és néhány megpörkölődött növénnyel. Vicces volt látni, hogy a fortyogó tavak körül és az elkerített tűzforró felületek közt rohangáltak a gyerekek. Biztos hiányzik belőlük pár már évek óta az oviból…

Péntek este felmentünk Aucklandba, ahol aláírtuk az albérletünk tulajával a szerződést, de erről már rizsáztam fent. Szombaton az egyik barátunk (Viktor, a helyi erő a budapesti irodából:)) körbevitt minket a város körül. Az egyik oldalon megnéztük a Tasmán tengert és egy esőerdőt, a másik oldalon pedig sétáltunk egyet az Csendes óceáni strandon is. Hát mit is mondjak róluk… simán megérnek még egy nyaralást, gyönyörű az egész terület. A város egyébként óriási kiterjedésű a közepén egy rakás magas épülettel és a Skytowerrel, ami a berlini TV-toronyhoz hasonló szörnyűség, csak nem étszúrt lufi alakú, hanem felnyársalt UFO formájú. A torony mellesleg a déli félteke legmagasabb épülete, és nemtudomhányszázmétermagasban egy üvegpadlón keresztül lehet nézni a járdán mászkáló rizsszemeket. Nem mentünk fel, mert nem volt rá időnk. Majd legközelebb. A város fénypontjai szerintem az elszórtan elhelyezkedő pár száz éves vulkánok. A Badacsony hozzájuk képest egy aggastyán. Tökéletes vulkán formájuk van a tartozék vulkáni kürtővel együtt. Az egyik ilyen hegyre felmentünk, aminek a tetején egy tehéncsorda nyírta a gyepet (elkelnének otthon is) a város közepén! Rettenet jó csoportfotó készülhetett volna velem és a tehenekkel, a háttérben Auckland belvárosával, de nem lemerült a fényképező?

Az Auckland-Wellington visszaút elég hosszú volt és fárasztó, de az utó jól vizsgázott. Megérkeztünk az üres lakásba és aludtunk az egészre egyet a vadonatúj felfújható matracunkon:)

Üdv,
Gábor

Lakás, autó

Sziasztok!

Remélem hallottátok amikor leesett a kő a szívünkről, amikor megtaláltuk jövendőbeli otthonunkat és az autónkat.
Csatolok pár képet, mert tudom mindenkit megesz a kiváncsiság.