Kelet-Európa lenyomja Új-Zélandot

Tegnap este sörözni voltunk. Pénteken megérkezett egy szlovák pár és még egy szlovák srác. A fiúk mindketten kollégák lesznek. A héten összeismerkedtem egy horvát párral is az irodában, úgyhogy a kelet-európai ismeretségi körünk elérte a kritikus tömeget egy jobbfajta bulizáshoz. Tíz körül pillanatok alatt megtelt a pub, mivel kezdődött a Portugál – Új-Zéland rögbi-meccs. Ha jól tudom, ez már valamilyen világbajnoki selejtező mérkőzés volt, de ha nem így van, ne harapja senki le a fejemet. A portugálok egyébként mocskosul kikaptak, az erőviszonyok leginkább egy Kajmán szigetek – Brazília focimeccsre hasonlítottak. A bulizásból sajnos nem lett semmi, mivel szlovák srácok bealudtak. Ezt nem is csodálom, hisz csak egy napja érkeztek, és táskákat a szemük alól még nem sikerült eltüntetni. Hazafelé ízelítőt kaptunk a helyi szombat esti buli előtti bemelegítésből. Csordákban jöttek szembe a kivétel nélkül kotta részeg bandák. A lányok általában részegebbek voltak a srácoknál, amit az tett még viccesebbé, hogy általában mindegyik magas sarkúba és kisestélyibe csomagolta magát.

Szombaton mi mást csinálhattunk volna, mint elmentünk vásárolni. Végre kinéztük a székeinket is. Lassan kezdünk visszatérni önmagunkhoz, azaz bútorokkal kapcsolatos döntésképtelenséghez. Végre találtunk egy boltot, ahol keretünkön belüli áron elfogadható székek is voltak. Az örömünket csak az rontotta el, hogy a székekből kettő típus is nagyon tetszett, és képtelenek voltunk választani. Egy huszáros vágással mindkettőből vettünk egyet-egyet, hogy majd otthon eldöntjük. Természetesen otthon sem tért vissza döntésképességünk. A végén egy olyan fantasztikus észérvvel győztük meg magunkat az egyik mellett, hogy a másik kicsit felkarcolta a parkettát (de csak amiatt, hogy egy kavics alászorult:)). Így ma visszavittük a vesztest, és elhoztuk a maradék három győztest. Ja, a székekhez még ennyi hozzátartozik, hogy amikor haza értünk velük, egy véresszájú ragadozó kutya várt minket az ajtó előtt, aki pofátlanul birtokba vette a lakást, amint kinyitottuk az ajtót. Egyébként nagyon megörültünk neki, de egy fél óra után megunt minket, és lelépett. Valószínűleg a szomszéd kutyája, és nagyon jópofa.

A véreb figyel

Szombat délután még elmentünk kirándulni a fókákhoz. Őszintén szólva nem nagyon bíztam benne, hogy a helyükön megtaláljuk őket. Azt olvastam, hogy csak májustól augusztusig telelnek itt, aztán visszahúznak a Déli sarkra. A helyükben itt maradnék nyáron is, de hát ez én vagyok. Egyébként a fókák az egyetlen őshonos majdnem szárazföldi emlősök Új-Zélandon, a maradékot csak később importálták az emberek. A maorik jöttek ide másodiknak, és magukkal hozták a kutyáikat. Egyesek szerint előttük is voltak itt emberek, akiket a maorik megettek, mihelyt megérkeztek. Ha ezt a sztorit valaki bedobja egy maori társaságban, az illetékesek persze mindent tagadnak, és közben sunyin megnyalják a szájukat, és a hasukat vakargatják:) A fókákhoz visszatérve, végül megtaláltuk őket egy órás gyaloglás után. Nagyon aranyosak voltak, ahogy vízzel töltött lufihoz hasonlóan punnyadtak a parton. Néhányan egészen zavarba hoztak, ahogy másfél-két méter magas sziklákon sütkéreztek.

En es a hegymaszo fokak

Figyeltük őket egy ideig, de nem mutatták meg, hogy hogyan transzportálták fel magukat olyan magasra. Nem hinném, hogy felugranak, mivel a vízzel töltött lufik nem ugrálnak, még akkor sem, ha van nekik négy esetlen uszonyuk (vagy hogy is hívják az elcsökevényesedett végtagjaikat). A fókák amilyen jópofák, majdnem olyan büdösek, ami meglepő ahhoz képest, hogy majdnem egész nap fürdenek. Aztán az is lehet, hogy csak egész évben a parton aszalódnak, és csak a turisták miatt csobbannak néha egyet. A mi kedvünkért ezt nem tették meg.

Tengerparti csendelet

Vasárnap reggel újra elmentünk a piacra, ahol egy kis ízelítőt kaptunk a wellingtoni szélviszonyokból. Néhány másodperc alatt olyan szél csapott le, hogy mindent felkapott a földről, és több tíz méter magasban kavargatta szemetet. Nekünk úgy kellett kapaszkodnunk. Próbáltam fürkészni az emberek arcát. Sajnos egy fikarcnyi meglepődöttséget sem sikerült rajtuk észrevennem…

Gábor