Masnap tettuk meg a tura legszebb reszet. A reggel napos, de inkabb szeles napot igert. Gyorsan osszepakoltunk, es nekiindultunk a szallas mogul indulo kopar hegynek.
Ahogy elindultunk, elkezdett esni az eso. Mire felvettuk az esokabatokat, mar el is allt. Egy ora hegymenet utan elerkeztunk a tura legmagasabb pontjara, ami olyan 1200 meter kornyeken lehetett. Egy aprocska menedekhazban ebedeltunk egyet es nekiindultunk a legdurvabb resznek. A tura kovetkezo hat kilometere vegig a hegygerincen vezetett. Jobbra a Te-Anau to terpeszkedett egy km-el alattunk, elottunk a felhokbol neha elobujt a tenger kekje a fjordoknal, balra pedig a hegy meredeken szakadt a par szaz meterrel lejjebb kezdodo erdobe. A szel pedig ugy suvitett a gerincen, mintha kotelezo lenne. Wellingtonban az ilyesmihez mar teljesen hozzaszoktunk, ugyhogy itt mar eszre sem vettuk, ahogy a szel letepte a fejunket. Keso delutan megerkeztunk a masodik szallashelyunkre. A vadkemping egy folyoparton volt egy volgy kozepen. Ezen a helyen vegre lehetett tuzet gyujtani. Ez amiatt volt eletbevago, mert a Dorinak nevnapja volt, es igy egesz este rumosteat forraltunk a nyilt tuzon. Bonuszkent meg a sandfly-ok is tavol maradtak. Este egy satorban aludtunk mind a negyen. Ez amiatt volt necces, mert mindannyian verjuk az 180 cm-es lecet, szornyen be(rumos)teaztunk, egesz este WC-re jartunk, a Lacinak M-es halozsakja volt, nehany sandfly besunyult a satorba akik agyoncsiptek minket, legfokeppen az Ildi labat?
Masnapnap kisse meggyotorve nekiindultunk a tura utolso szakaszanak. Az osveny az erdoben vezetett, es eleg unalmas volt. Szerencsere a Laci vegig kisdobos dalokat enekelet nekunk, igy nem unatkoztunk... na jo, nem enekelet. Gyotrelmes egy nap volt, mivel kifutottunk az osszes csokinkbol, igy mar senkit nem lehetett semmivel motivalni. A tura vegen egy busz visszavitt minket a civilizacioba. Az elso utunk a szervizbe vezetett, ahol buszken ott allt az autonk. A kulcs tenyleg az a tegla alatt volt, ahogy korabban megbeszeltem a szerelovel.
Raadtam a gyujtast a kocsira, egy masodperc mulva kialudtak a hibajelzo lampacskak, es en ennek pedig nagyon megoroultem. Az anyosulesen ott viritott a szamla, es egy szanakozo level a szerelotol. A vegosszeg elegge lelombozott.
Termeszetesen a generatort cserelni kellett, javitani nem lehetett. Pafff. Amig Lacival a kocsit inteztuk, a lanyok lefizettek a portast egy kempingben, hogy harom nap utan lezuhanyozhassunk. Vacsora utan bevagodtunk a kocsiba, es nekiindultunk a Milford Sounds-nak. Ez ket ora autokazast jelentett Uj-Zeland egyik leglatvanyosabb utjan. Fel ora mulva ranksotetedett, igy a legletvanyosabb utbol aznap semmit sem lattunk. Este 11 korul megerkeztunk Milfordba. A vaksotetben csak annyit lattunk, hogy ott nem lakik senki, es hogy az egyetlen kempingen a megtelt tabla ficegett. Ez kicsit megremitett, mert a legkozelebbi varos 130 km-re volt, es kovetkezo vadkemping is legalabb 60-70 km-re lehetett (visszafele). Mar majdnem ejfel volt, egy egesz napos gyalog turat mar magunk mogott tudtunk, en este levezettem 130 km-ert, es nem volt szallasunk... kicsit ingerultnek ereztem magam, es realizaltam, hogy ezt az estet nem igazan terveztuk meg. Elindultunk visszafele, es dulledt szemekkel furkesztuk az ut szelet egy kis tisztasert, ahol felallithatjuk a satrat. Nehany km-el kesobb raleltunk egy parkolora, amit rajtunk kivul mar masok csoves turistak is szallashelyul valsztottak. A kocsi fenyenel felvertuk a satrat. Kinyitottunk egy bort, hogy lenyugtassuk az idegeket. Egy ket pohar bor utan a rank varo utszeli csovezes keserusege belenyugvasba fordult:) Lefekves elott Laci bevagta a durcast, hogy o most nem alszik egy satorban velunk, mert nem akarja, hogy mindannyian raguruljunk (allitolag ezt tettuk vele elotte valo nap...). Az ejszakat a kocsiban toltotte nyitott ablaknal, mert maskepp nem fert el a laba:D
Februar 8, Vasarnap: Reggel a lanyok izgatottan keltek, mivel szerintuk kiwit hallottak a sator mellol. Szerintem csak a szomszed satorbol jott a hang, de rajuk hagytam. Gyorsan osszepakoltuk magunkat, es a hatunk mogott hagytuk az ev csovezeset. Nagy egyeterteseben elfogadtuk azt az torvenyt, hogy mostantol sehova nem erkezunk sotetedes utan ugy, hogy nem tudjuk, hogy hol alszunk. Milfordban befizettunk egy harom oras hajokazasra a fjordokban. Sajnos a nap sem sutott, es az eso sem esett, de legalabb kod nem volt. A napsutes azert fontos, mert ugy minden szebb, az eso pedig azert, mert ugy a Milford Sounds meg szebb. Esoben a meredek szilklafalakrol osszefuggo fuggonyken zuhog ala az esoviz. Milford egyebenkent egy egeszen aprocska falu, az egyeduli funkcioja, hogy a fjordba kifutkarozo turistahajokat kiszolgalja es hogy egy kavezot eltartson. A falu vegenel kezdodik a Milford Sound, ami valojaban egy fjord, amit a legutobbi jegkorszakan egy irdatlan meretu gleccser vagot bele a kornyezo hegyekbe. A tenger ebben a parszaz meter szeles csatornaban nyulik be a szarazfoldbe. A csatorna mindket oldalan szinte fuggoleges falkent tornek az eg fele a hegyek. Van olyan pont is, ahol tobb, mint 800 meter magasra emelkedik az iszonyat sziklafal a tengerbol. Utkozben lattunk egy kupac sutkerezo fokat. Feluton a hajo befarolt egy legalabb szaz meter magas vizeses ala. A hajorol mindannyian ugy szalltunk le, hogy az elozo napi csovezes mindenkeppen megerte ezt a turat. Visszaindultunk Te Anau fele. Mar elore orultunk, hogy vegre vilagosban latjuk a Milford utat. En tatott szajjal figyeltem a korulottunk magasodo hegyeket. A tobb szaz meter magas sziklafalakrol itt-ott vizeses zuhogott ala. Par km-er utan egy egy egy savos alagut elott megalltunk a piros lampanal. Hirtelen olajszag csapta meg az orromat. A motorhazteto felnyitasa utan majdnem sirva fakadtam. 
A motorbol spriccel az olaj a legkozelebb civilizalt telepulestol 100 km-ra... b****meg. Mobil terero nulla. En lestoppoltam Milfordba, onnet felhivtam az automentot, aztan onnet visszastoppoltam a kocsihoz. Ertetlenkedve figyeltem, hogy a borus hangulat milyen nagy vidamsagba fordult a verzo autonal. Nevetve sztoriztak a tobbiek, hogy amig tavol voltam tortent meg egy kis sztori. Egy kocsi belecsuszott az elotte allba az olajfoltunkon. A csajok csak sunyultak a kocsiban, mintha misem tortent volna. Az ut tuloldalan allo autonk cseppet sem lehetett gyanus a nyitott motorhaztetovel es a csopogo olajjal. Mire az automento megerkezett, Lacival kisakkoztuk, hogy az olaj a generator mellett bugyogott egy csobol, igy csakis az az elozo szerelonk lehetett a bunos. Az automentos srac nagyon nagy arc volt. Elpanaszkodtuk neki, hogy mi este jottunk a Milford roadon, es nem latottunk semmit. Erre o megallt nekunk minden helyen, ahol valami kotelezo fototema akadt. Utolag, ez volt az egyik legjobb nap. Te Ananuban a kocsit leadtuk a szervizbe, mi pedig egy kozeli kempingben felvertuk a satrainkat. Este elmetunk egy barlangturara, amihez at kellett hajozni a Te Anau tavon. A barlang hasonlo volt ahhoz, ahol Anyuekkal is voltunk par hettel korabban. Egy rovid seta utan csonakba szalltunk a barlangban, az osszess lampat lekapcsoltak, mindenkit csendre intettek. Kicsit kesobb kigyultak a csillagok. Volt olyan hely, ahol olyan eros fenyuk volt, hogy latni lehetett az arcokat a csonakban. A fenyt egyebkent tobb ezer kis fluoreszkalo fereg bocsajtotta ki. Tenyleg olyan, mint a meseben.
Februar 9, Hetfo: Delre az autot megszereltek. Szerencsere most mar nem kellett fizetni, fizettunk mar eleget.
Kora delutan visszaertunk Queenstown-ba. A nap celja: Bungy Jumping! A varostol nem messze egy jeghideg hegyi folyo felett egy hidon van allitolag az bungy jumping oshazaja. Meglepetesemra Ildi is befizetett egy ugrasra. Lacinak es nekem nem volt kerdes, hogy ugrunk-e, Dori pedig bevallalta a kameraman szerepet. Ugras elott kicsit izgatott voltam, de mire kialltam a platformra 60 meterrel a folyo felett, minden izgalom elszallt. Olyan volt, mintha az osszes adrenalin felszividott volna belolem. Ugy rugaszkodtam el, mintha a buszra szallnek fel... a zuhanas ugy tunt, mintha orokke tartott volna. Csak a Lacinak sikerult ugy ugrania, hogy derekig belecsobbant a vizbe. Emiatt kisse irigyeltem. Ugras utan megvartuk, amig Ildinek 100 ala esett a pulzusa, es nekiindultunk a kovetkezo celpontnak.
Egy regi aranybanyasz varosba terveztunk felautozni.
Rettenetesen elveztem az utat, mivel vagy harmincszor keresztul kellett vagni egy folyon. A viz helyenkent a motorhaztetot is ellepte. Nehany km-el arrebb mar a hegyoldaba karcolt folduton haladtunk: jobra fuggoleges sziklafal felfele, balra fuggoleges sziklafal lefele. A varost vegul nem sikerult megtalalnunk, mivel mar reg szethordtak az egeszet. Az estet a folyovolgy vegenel fekvo Arrow Town-ban toltottuk, ami egyebkent szinten egy ex-aranymoso varos.
Februar 10, Kedd: A reggeli indulasnal meg nem igazan kristalyosodott ki, hogy merre is akarunk menni. Eredetileg a Mount Cook-hoz terveztunk, de ezt a felhos idojaras nem nagyon tamogatta. Szaz kilometerrel kesobb megpillantottuk az Alpok elso igazi hegyomlasait. Legnagyobb oromunkre a vastag felhoreteg is elkezdett felszakadozni. Igy megiscsak a Mount Cook fele vettuk az iranyt. A hegyet meg egy felho takarta, mikor odaertunk. Mindenesetre mi nekiindultunk a ket oras gyalogturanak, ami a hegyrol lefuto gleccser labahoz vezetett. Az osveny egy volgyben vezetett, kozepen egy rettenetes hegyi folyoval. Jobbra es balra 3-4 gleccser nyomult megallithatatlanul a volgybe. Egy ora utan, mint valami szinhazban hirtelen ott volt elottunk a "Hegy" mind a 3754 meterevel. A csucsat eltakaro felhofoszlany lassan feloszlott, es ott viritott elottunk az egesz diszlet teljes pompajaban. A hegyrol lefolyo gleccser az elottunk elterulo tengereszmeben vegzodott. Arra a napra is felkerult a pipa. A Mount Cook az a hegy, amit Sir Edmund Hillary jatszoterkent hasznalt, mielott elsokent megmaszta a Himalajat. Ha valaki Uj Zelandon jar, a hegyet kotelezo latni. A gyalogtura utan celba vettuk a keleti part kozepen fekvo Oamaru nevezetu varost. Utkozben meg megalltunk egy lazacfarmon, ahol viccesen alacsony aron vettunk egy rakas friss es fustolt lazacot. Oamaru-ba pont idoben erkeztunk. A varos a Lonley Planet szerint Uj Zeland pingvin fovarosa. A madarak egesz nap kint az oceanon horgasznak, es csak este jonnek ki a szarazfoldre. Mi pedig pont sotetedeskor erkeztunk. Leulltunk egy emelvenyen, es izgatottan vartuk a dramat. Olyan volt, mint a moziban. Vittunk ropit meg kolat is. Egy ido utan megjelent az elso nehany apro kek pingvin. Egyik sem volt nagyobb 30 cm-nel. negy-ot fos csoportokban masztak fel a sziklakon ,es esetlenul tonyogtak az odujaik fele. Egy fel ora utan rajottunk, hogy itt mar nem tortenik semmi izgalmas, es a ropink is elfogyott. A szallas fele meg nehany utca crossinglo pingvin miatt meg kellett allnunk.
Februar 11, Szerda: Reggel lementunk a 30 km-el arreb levo Moeraki-ba, ahol a tengerparton megneztuk az un. Moeraki Boulders-t. Ezek kb. 1-1.5 meter atmeroju gomb alaku sziklak a tengerparton. Nagyon lenyugozo, ahogy a tukorsima tengerparti homokban hirtelen ott sorakoznak ezek a sziklak. Nehany elerodalodott kotobnek beszkadt a teteje, es ezeknel lehet latni, hogy a szikalk belseje ureges. Olyanok voltak, mint valami oriasi dinoszaurusz tojasok. Moerakibol felautoztunk a Christchurch mellett fekvo Banks felszigetre. Keso delutan itt is elmentunk pingvint nezni. Egy elhagyatott obolben befaltuk a maradek fustolt lazacunkat, majd egy helyi neni segitsegevel sikerult megtalanunk a helyi pingvin koloniat.
Februar 12. Csutortok: A nap nagyreszet Christchurchban toltottuk. A varos Uj Zeland masodik legnagyobb telepulese a 200 ezer lakosaval egyutt. Engem nem igazan fogott meg a varos, meg a fotere sem nagyon tetszett. Itt feszit a varos jelkepenek szamito katedralis, ami eurpai mercevel eleg atlagos, de megiscsak egy 200 eves orszagrol beszelunk. Este elautoztunk Hammer Springs-be, ami egy hegyek kozott fekvo kis alpesi telepules. A kulonlegesseget a varos kozepen feltoro termalviz es a ra epulo furdo adja. Az estet a 36-38 fokos nyitott medencekben punnyadva toltottuk, ami nagyon jol esett masfel het foldon alvas es autoban utazas utan. A pont az i-n az volt, hogy az ejszakat egy diakszllason toltottuk, igy vegre igazi agyban is aludtunk.
Februar 13, Pentek: Hajnalban indultunk, mivel a kovetkezo es egyben az utolso celpontunk Kaikura volt, ahova reggel 7-ig oda kellett ernunk. Akkor indult az elso delfinnezo tura. Idoben idaertunk, es sikeresen beregisztraltunk a turara. Szerencsenk volt, mivel a turaszervezo ceget csak elozo nap hivtuk fel, es akkor mar csak a futottak meg listara irtak fel minket, mivel fullra voltak foglalava. Laci inkabb a szarazfoldon maradt, mivel az idojaras nem tunt tul vidamnak. Ildi, Dori es en magunkra vettuk a vastag neoprem ruhat, a fejunkre huztuk a snorkerling maszkot, kezbe vettuk a bekatalpat es hajora pattantunk. Ahogy a vedett obolbol kiertunk a nyilt vizra, a hajo mocskosul elkezdett mozogni a meteres hullamokon. Mire egy fel ora hanykolodas utan megerkeztunk egy vedettebb obolbe, mar jo nehanyan kidobtak a taccsot. A kapitany vidaman befarolta a hajot, majd megpillantottuk a delfinrajt. Ez egeszen mas volt, mint amit fent eszakon lattunk Anyuekkal. Itt nem 3-4 delfin uszkalt a hajo korul, hanem 100-200 es ezek nagyon is jatekosak voltak. Egy percel kesobb mar mindenki, aki tudott a vizben uszkalt. Hihetelen, ahogy adelfinek nehany cm-re elusznak, es izgalmas ahogy felveszik a szemkontaktust es elkezdenek jatszani az emberrel. Itt aztan visszatert minden adrenalin, amit azt hittem hogy elveszitettem a bungy jumping elott. Neha olyan izgatott voltam, hogy a viz alatt probaltam levegot venni, amikor alabuktam, hogy jatszak a delfinekkel. Elofordult, hogy lefele tekintve mast sem lattam, csak tomott delfinrajokat suhanni alattam. Nalam csak a lanyok elveztek jobban az egeszet. Azt hiszem, ez volt az egesz turanak a fenypontja. Miutan Lacinak kiomlendeztuk magunkat, hogy mekkora jo volt ez a tura, es hogy mennyien hanytak a hajon, eszaknak vettuk az iranyt. Este mar a hajonk Pictonbol indult Wellingtonba. Utkozben megalltunk, es vettunk ket nagy homart vacsorara. Este a hajonk kesve indult, es erre meg az is rajatszott, hogy a Cook szorosban oriasi vihar volt. A szokasos 3 ora helyett 4.5 oraig tartott a hajout. Hihetetlen, hogy azt az oriasi kompot hogyan dobaltak a hullamok. Mindenkit megkertek, hogy ha nem kotelezo, akkor ne nagyon maszkaljanak. Mire este hazaertunk, a hanyingere mindenkinek elmult:) Jo erzes volt, ujra fix talajt erezni a labunk alatt. Ejfel korul bevagtuk a homart, aztan vegigneztuk a kepeket. Ildi gepe reggel hatkor indult, igy a lanyok le sem fekudtek.
Egy mondatban osszefoglalva, a tura oriasi elmeny volt. Ezentul csakis satorban szeretnek aludni... meg a Laci is:) Az en szavaimnal talan a kepek es a videok tobbet meselnek.
