Nyaralas 2 - Eszaki Sziget tura

A lustasag felegeszseg, meg eleg elfogaltak voltunk az elmult ket honapban. Vegre nem munkaval, hanem foleg nyaralassal es a vendegekkel mulattuk az idot. Majdnem egesz januarban a szulok (Gabor), februarban pedig Laci, Ildi es Zsuzsi latogatott meg minket, akik meg minig valahol az Eszaki szigeten turaznak.

Az elozo bejegyzest ott hagytam abba, hogy Dorival lenyomtunk egy fantasztikus tusrat a Deli Szigeten. Miutan hazatertunk, par napra ra megerkeztek a szulok. Volt nagy oromkodes, hisz mar masfel eve nem talakoztunk. A rutinszeru gyors varosnezes. utan vacsoraztunk egy jot. Apu amugy teljesen oda volt a kilatastol:) Majd gyorsan agyba zavartuk oket, mielott bekekultek volna a faradsagtol. Sok idot nem hagytunk nekik a lazulasra. Masnap reggel mar indultunk is a kilenc napos Eszaki sziget korutra:

Januar 5., Hetfo: Azt mar termeszetesnek vettuk, hogy Wellington esovel bucsuztat minket, eddig minden nyaralasunknal igy tortent. A hetfoi celallomas Rotorua volt, ahol Dorival mar negyedszer jartunk, de az kb. olyan, mint otthon Heviz vagy a Balaton, tehat kotelezo. Az ut meglehetosen hosszo, legalabb 6 ora vezetes, de nem siettuk el. Utkozben megalltunk kicsit bevasarolni. Apura raeroszakoltunk egy szorfos beach gatyat es egy baseball sapkat, Anyut pedig ellattuk egy fain kalappal. Sosem neztek ki lazabban:) A sziget kozepen szerencsenk volt az idovel. A tobb ezer meter magas vulkanok teljes pompajukban megmutattak magukat. Nem sokkal kesobb megerkeztunk Taupoba, ahol elmentunk mar bejaratott forro patakhoz, ami egy jeghideg folyoba omlik. Ott csobbantunk egyet, es nem sokkal kesobb kora este elfoglaltuk a szallasunkat Rotoruan. Este meg egy setara futotta a varosi parkban, amiben van egy forro vizu to es rengeteg bugyborekolo dagonya. A vacsorank kicsit elhuzodott, mivel a pincerek elfelejtettek leadni a rendelesunket. Ez mar este tizkor volt, es Apu szerintem szivesebben latott volna egy parnat maga elott, mint egy tanyert.

Januar 6, Kedd: A napot a kihagytatlan Te Puia nevu maori faluval inditottuk, ahol megneztunk egy maori eloadast, kitort nekunk ket gejzir, es eletunkben eloszor lattunk kiwit is. A madar leginkabb egy focilabdara emlekeztett, amire rahegessztetett valaki egy szivoszalat. Delutan ellatogattunk a szinten kihagyhatalan uj-zelandi mokara, egy birkanyiras showra. Az eloadas utan a farm mellett Apu meglatott egy nagy dombot, ahonnet orias gumilabdakban guritottak a delikvensejet, akik egy kis centrifugalasra vagytak. Apunk rogton folajanlotta, hogy befizet engem egy menetre, csak had lasson engem fejenallni egy duborgo labdaban. Jo moka volt, csak miutan kimasztam a labdabol szarabbul ereztem magam, mint a legdurvabb szombat este utan. Vacsora utan beulltunk egy furdobe, ahol a forro medencekbol majdnem harom oran keresztul aztattuk magunkat es neztuk a Rotorua tavat.

Januar 7, Szerda: Vegre egy tengerpart fele vettuk az irany, ha mar az Anyuek nyaralni jottek a telbol. Reggel az utunk az egy oranyira levo Mt. Manganui-hoz vezetett, ahol a lanyok kagylokat meg meduzakat kurkasztak a parton amig mi Apuval az egyik legjobb szorf-beachen elveztuk a hullamokat. Innet majdnem egyenesen felmentunk Paiha-ra, ami a Coramandel felszigeten van. Itt ert minket az eslo nagy meglepetes. Azt hittuk, hogy egy szallodaba foglaltunk korabban helyet. Ehelyett a recepcion a kezunkbe adtak a terkepet, es elkuldtek a parton magasodo hegy tetejere. A megadott cimen pazar kilatas es meg annal is jobb haz fogadott minket. Orias terasz, teljesen felszerelt konyha, tengerre nezo etkezo, haloszobak sajat furdoszobaval blablabla. A hazbol egy hosszu homokos strandot lehetett latni, ami par szaz meterrel alattunk terpeszkedet. A masik iranyba pedig a nyilt ocean feszitett elottunk nehany szigettel. Apunak annyira megtetszett a hely, hogy kora este mar nem is jott velunk, hogy megnezzuk a Cathedral Cove-ot, ami par km-re volt a varostol. Estere egy nagy vacsorat terveztunk a hazban, de az orrunk elott zartak be a boltot. Igy vettunk egy rakas fish n chips-et.

Januar 8, Csutortok: Apu es en koran reggel lementunk uszni a partra. Pont elkaptuk a napfelkeltet. Mire visszaertunk a lanyok is a vizet neztek. Hunyorogva figyeltuk az oceant, hatha mepillantunk nehany delfint. Osszerantottunk egy reggelit, bedobaltuk a cuccokat a kocsiba, es mar indultunk is tovabb. Apu megjegyezte, hogy maradhattunk volna itt meg par napot. Az elso utunk a Hot Water beach-hez vezetett. Ez egy olyan strand ahol egy kb 200 negyzetmeternyi helyen a homok alatt forro viz szivarog az oceanbe. A hely csak apaly alatt valik megkozelithetove. Mire odaertunk, mar teli volt a beach. Gyorsan kineztunk magunknak egy helyet, es vadul elkeztem lapatolni az elozo nap erre a celra vette homokozo lapattal. A lapat az elso huzasra eltort vagy azert mert tul eros vagyok vagy mert a lapat tul gyenge. A tobbiek szerint az utobbi valoszinubb. Par centi homok elkaparasa utan tenyleg tuzforro vizben alltunk. Szerencsere a tengerbol neha becsapott egy-ket hullam, es lehutotte a kis medencenket. Innet Ahipara fele vettuk az irany, ami jo parszaz km-re volt Coramandel-tol. A nap hatra levo resze autokazasbol allt. Ez volt a leghuzosabb napunk. Ahipara az Eszaki Sziget majdnem legeszakabbi reszen van a 90 Mile beach vegen.

A farszto nap vegul is meghozta a gyumolcset. Az aznapi szallasunk talan meg az elozonel is jobb volt. Ujra egy hegy tetjen talatuk magunkat egy modern nyaraloban. A nappali-konyha-etkezo es az egyik haloszoba egy nagy teraszra nyilt, a teraszon egy oriasi grill feszitett, a terasz elott pedig elkepesztoen vegtelen kilatas nyilt a Tasman tegerre. Alattunk egy szorf beach-et nyaldostak a hullamok, balra a tavolban oriasi homokdunek altak a tenger utjat, jobbra pedig egy 100 km-es, nyil egyenes strand kezdodott (ez a 90 Mile Beach). En egesz este csak ultem vonlna a teraszon egy borospoharat markolaszva, de eloszor egy vacsorat is ossze kellett rantani a grillen. Igy megvacsoraztunk, es egyutt merengtunk es beszelgettunk a borospoharainkat markolaszva:)

Januar 9. Pentek: En amugy is egy koran kelo vagyok, de ilyen helyen meg korabban kelek. Mar fel7 korul fent voltam, es egy kave mellett hallgattam a tengert a teraszon. Kiolvastam egy-ket ujsagot es vartam, hogy a nap felkeljen. Nem sokkal kesobb Anyu is csatlakozott. Mire a tobbiek felkeltek, mi majdnem keszen voltunk a villasreggeli elkeszitesevel. Anyu es Apu ugy dontottek, hogy aznap ok kicsit lazitanak, es inkabb elvezik a kilatast es a nyugit, amig en nem vagyok ott. 

Dorival kocsiba pattantunk, es nem sokkal kesobb az aszfaltrol a beach-re hajtottunk. A beach lejaratanal egy tabla figyelmeztett minket, hogy a strand rendes kozutnak minosul, ezert itt is a 100 km/h korlat ervenyes, de forditsunk kulonos figyelmet a strandolokra. Beloluk nem sokat talaltunk az elkovetkezendo 100 km-en. A kezdeti ovatossag utan padlogazzal repesztettunk a beachen es teljes szelessegeben kihasznaltuk azt. Asszem’ ez volt eletem legjobb autopalyaja, ami eddig lattam. Elottunk nyilegyenes beach, jobbra homokdunek, balra pedig a rendkivul sekely tenger kuszott a helyenkent tobb, mint 300 m szeles strandra A beachre csak terepjaroval ajanlott lehajtani, de mivel a nedves homok betonkemenysegu, ezert sima szemelyatoval is lehet rajta kozlekedni. Termeszetesen nem birtam ki, hogy ne hajtsak ezerrel a vizbe a siralyok koze. A beach-en valo szaguldasnal az onnet valo kijutas volt nagyszerubb. A beach vegen egy folyomederben lehetett visszaterni a civilizacioba. Itt egy sima autoval mar gondban lettunk volna. Par km utan a folyo mellett oriasi homokduneket pillantottunk meg. Dorival csusztunk egyet-kettot a bodysurf-unkel a homokdunek tetejerol, aztan tovabballtunk Uj-Zeland legeszakabbi csucske, Cape Reigna fele. A hely dramai, nem erdemes kihagyni, ha valaki eszakon jar. Egy kulonosen szep vilagitotorony meredezik utolso kilometerkokent egy szikla peremen jelezve, hogy itt aztan baromira vege van mindennek. A tobb szaz metert zuhano sziklafal elott talakkozik a Csendes Ocean es a Tasman Tenger. Szerintem csak kepzelodtuk, de kint a nyilt vizen frankon lehetett latni, ahogy egy vonalban tajtekzik a viz, bar az is lehet, hogy apaly volt, es a viz alatti sziklakon tortek meg a hullamok. Ugy dontottunk, hogy hazafele is a 90 Mile Beach-en megyunk. Ahogy hajtottunk le a folyoban, egyszercsak felre alltam, es Dorinak atadtam a kormany. Neha bizonytalanul megkerdezett, hogy most azt a homokdunet, vagy azt a folyoszakaszt honnet kerulje ki. Miutan mindig azt a valszat kapta, hogy ahonnet akaraod, megjott az onbizalma, es a beachre mar padloghazzal hajtott ki. Egy ora repesztes utan pontosan a haz alatti beachen jottunk fel az aszfaltra. Anyuekat osszeszedtuk, es keso delutan elindultunk Russel fele, ahol a kovetkezo ket napra foglaltunk szallast. Reg ereztem ennyire jol magam, mint aznap. Oriasi dontes volt, hogy lecsereltuk a Legnumunkat egy terepjarora.

Januar 10, Szombat: Russel volt Uj-Zeland elso fovarosa. A helyre kompal lehet eljutni egy kozeli varosbol vagy pedig egy ket oras foldutas kerulovel. A varos a Bay of Island kozepen fekszik. Mint ahogy a nev is erzekelteti a kornyeken egy rakas kis sziget talalhato, es a szigetek kozott pedig rengeteg delfin el. Az itteni szallasunk egy viszonylag nagy nyaralo volt kozvetlenul a tengerparton. A Dorival befogaltuk a tengerre nezo szobat, ami vegul is egy agy volt uvegfalakkal korbeveve. A tengerparton tokeletes hullamok voltak egy kis szorfozeshez.

Szombat reggel bementunk a varosba, ami inkabb egy romantikus falucska. Alig ezren lakjak, viszont teli van aprocska ettermekkel a kikotoben. Egy hajoval kimentunk delfint nezni, es Dorival meg Apuval uszni is terveztunk veluk. Nem sokkal kesobb talatunk ket palackorru delfint, akik neha a hajo korul koroztek, neha meg elhuztak a francba. Mire beoltoztunk az uszashoz, a delfinek elmentek. Visszafele vettuk az iranyt, ahol egy nepesebb, kb tiz fos delfinrajba botlottunk. Sajnos veluk sem tudtunk uszni, mivel voltak ott bebi delfinek is. A sztorihoz hozzatartozik, hogy velunk hajokazott Orlando Bloom is. Oriasi:)

A parton a bevarost kb fel ora alatt bejartuk, beneztuk Uj-Zeland legregebbi templomaba, amit 1841-ben epitettek. Megall az esz, mennyire rohan az ido:) Lehet, hogy valaki meg emlekezett is az apitkezesre a nyugdijjas klubbol. A nyaraloba visszaterve a garazsban talatunk egy szorf deszkat. Dorival huztunk is a vizbe kicsit gyakorolni. Par percel kesob Apu is megjelent egy bodyboarddal, de Anyut nem tudtuk vizbe kenyszeriteni.

Januar 11, Vasarnap: elso utunk Waitangi-ba vezetett, ahol anno a Maorik es az europai telepesek alairtak a szerzodest, amely az angol valtozatban az brit kiralyno tulajdonava nyilvanitja a zatonyt. Maori valtozatban allitolag nem egeszen errol szol, ezert szinte az osszes maori torzsfonok kegyesen alairta. Ez a felreforditas a mai napig vitara ad okot az oslakos maorik es a mindekori kormany kozott. Ehhez azert hozza kell tenni, hogy az egyezseg utan jogilag oriasi teruletek maradtak a Maorik kezen, amit azota 90%-ban eladtak apropenzert a fehereknek, vagy a pakeha-knak, ahogy itt az europaikatat hivjak. Innet Aucklend fele vettuk az iranyt, ahova par ora autozas utan meg is erkeztunk. Apuekat otthagytuk a varos kozepen kicsit korzozni, Dorival pedig kimentunk a Piha beach-re,a mi az egyik legjobb vagy inkabb legelerhetobb szorf beach errefele. En egy orat probalkoztam a hullamokon, Dori pedig a partrol nevetett rajtam. A varosba visszaterve mind a negyen felmentunk a Sky Tower-be, ami a legmagasabb epitmeny a deli felteken. Este vacsoraztunk egy jot az aucklandi jacht kikotoben, ahol az itteni idojaras megmutatta az igazi arcat. Este kilenckor fulledt meleg, az ettermek belso helyisegei konganak az uressegtol, a teraszrol pedig csungenek a vendegek. Hirtelen leszakad az eg es mindenki sikitva beljebb huzodig. Par perc mulva mar sehol sem latni egy felhot, es a madarak csicseregnek, mintha mi sem tortent volna. Az ejszakat az egyik baratunk lakasaban toltottuk. O eppen magyarorszagon volt, ugyhogy kihasznalta, hogy par vendeg melocsolja a novenyeit, ha mar ott is alszanak:)

Januar 12, Hetfo: reggel gyorsan osszepakoltunk es kihuztunk a Mission Bay-be, ami a legnepszerubb helyi beach. Sokkal szebb, mint amire szamitottam. Kb 1 km hosszu homokos obol elott feszitett viztukorkent csillog a tenger, a hatteret egy tokeletes alaku vulkani sziget adja, a strand mogott szepen gondozott park zoldell, a park mogott pedig ettermek es kavezok sorakoznak. Na mi egy ilyenbe be is ultunk egy jo reggelizni. Reggeli utan Dorit a belvarosban elhagytuk. Szegeny azt hitte, hogy Auckland-ban jobban lehet vasarolni, mint Wellingtonban. Rajott, hogy ez nem igy van. Igy ujra ki kell huznia, amig esetleg ujra Ausztraliaba utazunk. Amig Dori vasarolni probalt, en Anyuekat korbeautokaztattam a varosban. Felnmentunk egy kialudt vulkan tetejere, hogy onnet kinezzunk egy masikat, ami jobban nezett ki es magasabb volt. Atmentunk a masikra, ahol a kraterben kedves kis tehencsorda legeleszett, es egy rakas kinai turista kattogtatta korulottunk a fenykepet. Dorit gyorsba osszeszedtuk, es elindultunk Taranaki fele. Ez kb 400 km es 6 ora autokazast jelentett. Itt mar senki sem vinnyogot. Igy vagy ugy mindenki alkalmazkodott a napi tobb oras autokazashoz. Feluton megalltunk a Waimoto Caves-nal. Ez egy csepkobarlang ami teli van kis vilagito fergekkel. Ha nem latom a ket szememmel, akkor tenyleg nem hiszem el, hogy ezek a kis dogok milyen csodalatosak tudnak lenni. A barlang felenel egy csonakba szalltunk, es a vezeto teljes csondet parancsolt. A csonak hangtalanul beosont a megvilagitott reszrol a vaksotet labirintusba. Par meter utan gyenge feny derengett a vizen. Ahogy felneztuk ezernyi apro csillag vilagitott tuelesen a barlang tetejen. Olyan volt, mint a meseben.

A barlangtol leautoztuk a Taranaki vulkanhoz, ahol egy motelben megszalltunk, majd masnap negy-ot ora vezetes utan hazamentunk.

Anyuek meg egy hetet toltottek velunk Wellingtonban. Apu vegre tudott pihenni, amig Anyu takaritott es fozocskezett. Dorival mar dolgoztunk, de igy eleg kenyelmes hetunk volt. Minden nap kesz vacsora vart minket. Hetvegen meg felmetunk Napierbe, ahol ket ejszakat toltottunk. Voltunk a nemzeti akvariumban, aprocska pingvineket szorongattunk, felfedeztuk, hogy mi az az art deco es ralliztunk egy jot a tengerparton. Par nappal kesobb sajnos a szolok hazamentek. Ugy tunt az egesz, mintha csak par napot toltottek vona itt…

Karacsony

Kedves Csalad es Baratok,

Mindenkinek nagyon bekes Karacsonyt es sikerekben sokkal gazdagabb boldog Uj Evet kivanunk!

Tuleltuk az elmult egy het Mikulas-partis megprobaltatasait. Volt egy ket huzosabb este, de tegnap, kedden pontban negykor hirtelen kiesett a toll a kezembol, es villamsebesseggel kiteptem az irodabol. Hozzank mar tegnap megjott a Jezuska, mivel ma mar utazunk. Egy ora mulva ujra hajora pattanunk, es bevesszuk a Deli szigetet. Korabban mar irtam, hogy a Szent estet egy tavoli tengerparton toltjuk. Halaszle es rantott hal nem lesz, de Dori bevasarolt minden jot, hogy a menu is emlekezetes maradjon. Ezt postot mar a Jezuska tamogatasaval irom Dori uj laptopjarol:) Amugy itt Uj-Zelandon is a Mikulas hozza az ajandekokat a globalis munkamegosztas jegyeben. Termeszetesen nalunk nem o jart:)

Na mindenkinek minden szepet-jot, meg bejglit, meg sok ajandekot.

Pusszantas,

Dori es Gabor

u.i.: Julcsa, nezz ra a kepeinkre. Csak a Te kedvedert...

Utazas es megerkezes, post #1

Sziasztok!

Íme az első levél a világjáróktól. Otthoni időszámítás szerint kedd hajnali 3 óra van. Nemrég szálltunk fel Bangkokból, és éppen a repülőn ülünk úton Tajvan felé (Gábor fekszik-alszik, de erről majd később). Induláskor még nem tudtuk, hogy BKK-ban le fogunk szállni. Mellesleg a gépből mindenkit csomagostul kiszállítottak a reptéren. Az ottani időszámítás szerint hajnal ½ 5 volt, 1 órát kellett várnunk, majd minden vissza és újra felszálltunk a felhők fölé. Nagyon érdekes volt éjszaka repülni. Ahogy repültünk mellettünk-alattunk egy vihart láttunk, villámlás gyönyörű volt. A Gábor megpróbált beetetni, hogy a villanások az afgán kormány és a tálibok közötti harcok robbanásai.
Na hogy is kezdjem, valahogy az elejétől… tehát Bécsből indultunk. Előtte való este éjjel ½ 2-ig pakoltunk, én még 3-kor nem tudtam aludni, 7 előtt meg már keltünk is. Tehát kb. 3-4 órát aludtam aznap éjjel. Irány Bécs, Gábor a szüleivel, én a Papival egy autóban. Az utolsó telefonokat elintéztem, mindenkitől még érzékeny búcsút vettem. Már itt is sikerült elérzékenyülnöm, de a csúcs persze a reptéren volt. Check-in: Gábor rohan, nehogy valamiről véletlenül lemaradjunk, pedig még egy csomó időnk volt. Dóri a pult mögött előveszi a szokásos nagy száját, hogy mi a vészkijárathoz szeretnénk ülni, mivel kollegák vagyunk, és különben is a számítógépben látja, hogy VIP utasként lettünk regisztrálva. Simán lett is helyünk a vészkijáratohz, Gábor, Dóri elégedett magával. :)
Elválunk a szülőktől, az egy kegyetlen szar pillanat volt. De erről nem is akarok beszélni, mert megint elsírom magam. Jön az átvilágítás: akkor már nincs nagyon sok időnk (mivel előtte még megebédeltünk), úgyhogy bénáztunk is egy kicsit. Rossz helyre mentünk az átvilágításhoz, mire mindent leszedtünk magunkról, laptop ki a táskából stb., akkor látjuk, hogy rossz helyen vagyunk. Ez a tipikus izgalom. Mind1, úgyhogy alaposan átvilágították kétszer a táskáinkat és minket is.
Felszálltunk a gépre, ahol kiderült, hogy nem teljesen a vészkijárathoz kaptuk a helyet, hanem az első sorba. Annak is van jó meg rossz oldala is, de szerintem economy-n nem lehet jó helyet kapni, csak rosszat és még rosszabbat. Mindenesetre az első sorban sokkal több hely van, mint a többi széknél.
Leültünk, és már jött is ide hozzám a stewardess, hogy én vagyok-e a glutenfree utas. Mondtam, hogy igen, még megkérdezte, hogy szeretnék inni stb. Nagyon felkészültek és kedvesek voltak. Volt két „csakarepülőnolvasdel” levelem a Zsófitól és az Ilditől. Hát, amikor ezeket olvastam (főleg Zsófikám, a Tiednél) „zokogtam”(na jó az túlzás, de nagyon folytak a könnyeim). Most is akárhányszor rá gondolok, mindig könnybe lábad a szemem. Nagyon aranyos volt tőled, majd te is fogsz még olyan leveleket kapni…J
Az út során kétszer kaptunk főételt, mindegyik kajámra szépen rávolt írva a nevem és hogy hol ülök. A gép nem volt tele, így a vége felé én átültem máshová, és akkor már három széken végig tudtam feküdni. De nem aludtam semmit!
Meglepő módon nagyon jól bírtam ezt a 8-9 órát. Mindenkinek saját kis fedélzeti computer, tök jó filmekkel, helyből hármat egymás után meg is néztem, így gyorsan eltelt az a szakasz. Megérkeztünk BKK-ra. Sajna a thaiföldi levegőt nem tudtuk megkóstolni, mivel nem mehetünk ki a terminálból. Majd újra beszállás, itt már az emberek 90%-a már rizszabáló szemű. Gyorsan beültem egy négyes sorba (Gábor addig ült a helyünkön), és szerencsénkre nem jött oda senki. Úgyhogy most a Gábor a négy széken „terpeszkedve” alszik, én meg írom nektek a kis beszámolónkat. :) Valahogy nem vagyok álmos, pedig már fent vagyok egy ideje, és Taipeiben nem lesz lehetőségünk aludni. Már nagyon várom, hogy megérkezzünk, nagyon kíváncsi vagyok a városra. Megpróbálunk ott a reptéren valamilyen internet csatlakozási lehetőséget elcsípni, hogy ezt a levelet elküldhessem. Többet nem akarok most írni, mert nem akarom a laptopot teljesen lemeríteni. Még azért előttünk van egy 10 órás út is (...és már mióta úton vagyunk!).
Most így röviden ennyi, még azt akarom mondani, hogy köszönünk mindenkinek minden segítséget az elmúlt hetekben, és ez az egész utazás rávilágított még jobban arra, hogy mennyire szeretjük egymást (értek itt a családja, és a jó barátokra, és mennyire fontosak vagyunk egymásnak!!!!)
Puszi
Sziasztok!

2007.08.13

Sajna útközben sehol nem volt internet elérésünk, így nem tudtunk jelet adni magunkról.
Milyen volt Tajvan? Mikor először kimentünk a reptéren a szabad levegőre, megcsapott a fülledt büdös meleg. Busszal mentünk be a városba. Minden (főleg a busz) gusztustalan piszkos. Busszal egy óra volt az út a városba, de mi annyira fáradtak voltunk, hogy végig aludtuk az utat. A Taipei 101 (ami jelenleg a világ második legmagasabb épülete 101 emelettel, ötszáz valahány méterrel és 1024 m/perc gyorsaságú lifttel) épület előtt tett le a busz, próbáltunk csomagmegőrzőt keresni, kérdezgettük az embereket, de ezek a szerencsétlen tajvaniak nem beszélnek angolul. Szerettem volna megütni őket. Nagyon idegesített, hogy SENKI nem tudott segíteni. Bementünk a Taipei 101 épületébe és ott találtunk csomagmegőrzőt, így ott hagytuk a motyóinkat. Tehát irány fényképezőgépet venni. Akkor még abban a hitben voltunk, hogy itt az elektronikai cuccokkal lesz teli minden, de sajnos több órás keresgélés után sajnos csalódnunk kellett. A belváros dugig volt hatalmas bevásárló épületekkel, de sehol semmi elektronikai termék. Két helyen találtunk valami elektronikai boltot, de ott semmi választék. Úgyhogy nem vettünk se fényképezőgépet, se PDA-t a Gábornak. Délután szakadni kezdett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Most már tudjuk milyen az, ha a monszun van. Persze esernyő nem volt nálunk, így vennünk kellett. Este 10-kor indult tovább a repülőnk, így azt terveztük, ha hét órai busszal kényelmesen visszaérünk. Természetesen késett egy órát a busz, úgyhogy eléggé izgultunk, hogy elérjük a gépünket. Mikor odaértünk a reptérre, persze csomagostul, akkor észrevesszük, hogy a Gábor bőrkabátja nincs meg. Hol hagyhattuk el…? Rájöttünk, hogy tuti reggel a repülőn hagytuk. Rohanás a reptéren az Eva Air képviselethez, hogy nem adták-e le. De sajna csak negatív válaszokat kaptunk, és mondták, hogy ezt tuti valami más utas elvitte. Kicsit szomorúak voltunk, mert a Gábornak más kabátja nem volt a csomagjainkban.
Erre beszálláskor mit hallunk? A hangosbemondón Ms.Dora Denk legyen szíves ide és ide fáradni. Akkor még nem kapcsoltunk, hogy miért hívnak engem oda, erre átnyújtják a Gábor kabátját. Azt nem tudjuk, hogy honnan gondolták, hogy miénk a kabát, valószínű, hogy az ülésünk felett volt, így összetették a képet. Tehát itt már mázlisták voltunk.
Felszálltunk a gépre, a 10 óra nagyon gyorsan eltelt. Én 7-8 órát egyhuzamban aludtam, mivel én össze tudtam csomagolni magam két ülésnyi helyre, viszont a Gábornak 3 ülés volt ott, de az is kicsi volt neki. Közeledünk Aucklandhez, bemutattak egy filmet, hogy mit nem szabad bevinnünk az országba, mire figyeljünk, ki kellett tölteni egy papírt, hogy mi van nálunk, stb.
Majd jönnek a stewardessek és befújták az egész repülőt valamivel, aminek nem volt valami kellemes parfüm illata. Alig lehetett látni valamit, valószínűleg fertőtlenítettek minket.
Az aucklandi útlevélvizsgálaton nem volt semmi különös, simán átengedtek. Míg vártunk a csomagunkra, egy blöki rohangált fel-alá és szagolgatta az embereket és csomagjaikat. Annyira azért nem volt durva, mint amennyire próbáltak minket beijeszteni.
Tehát Aucklandbe megérkeztünk, volt 3 óránk, átmentünk a belföldi terminálra, hogy onnan repüljünk tovább Wellingtonba. Itt jött a következő akadály, check-in: Természetesen a csomagunk túlsúlyos volt. Bécsben meg sem nézték hány kg, itt meg igen. Az egyik nagy bőröndünk 23 kg, a másik 27 kg volt. A kézi poggyászunk 13 és 11 kg volt 7 kg-s limittel. Tehát bőven túlléptük. Mondták, hogy sajna 50 dollárt kell fizetnünk egy másik ablaknál. Odamentünk, odaadtuk a kártyánkat az emberünknek. Nagyon béna volt a pasi, ott bénázott, nem sikerült a tranzakció. Akkor kihúzódott a gépből valami kábel, amit a hapsi nem tudott visszadugni, mire tiszta ideg lett. Erre mondja, jóvan’, itt a boarding kártyánk, nem kell fizetnünk és hagyjuk a fenébe az egészet:) Eléggé örültünk neki. Itt is újabb mázli!!!!
Megérkeztünk Wellingtonba. A repülőről sajnos nem láttunk nagyon sok mindent, csak amikor leszálltunk. Nagyon érdekes volt, hogy a reptér közvetlenül az óceán-parton volt. A reptéren várt már minket a Gábor egyik kollegája, aki elvitt minket az apartmanunkhoz, majd együtt elmentünk enni valamit. Kérdezte, hogy mit ennénk. Mondtuk, hogy bárányt. Nézett nagyokat, hogy ő azt nem tudja, hol elehet enni. Mi meg nem értettük, hogy Új-zélandon vagyunk a 40 millió bari hazájában, és nem tudja, hol ehetünk bárányt? Majd addig kerestünk étteremet, mire találtunk egyet, ahol lehetett bárány bordát kapni. Más volt, mint amit Európában ettem eddig. De majd a héten veszünk vmi supermarketben és itthon megcsináljuk.
Tehát itteni időszámítás szerint du. 6-7 körül érkeztünk. Este 11-12 körül lefeküdtünk. Éjszaka párszor mindketten felkeltünk, hogy nem tudunk aludni. Erre a végén annyira elaludtunk, hogy másnak du. 4-kor ébredtünk fel. Képzeljétek, hogy 16 órát aludtunk egyhuzamban. Ez nagy hiba volt, mert így nem fogunk tudni gyorsan átállni az itteni időszámításra. Mire magunkhoz tértünk, lementünk a városba, már az üzletek pont zártak. Így sajnos semmit nem tudtunk az első nap intézni. Még mindig tiszta kómásak vagyunk, remélem sikerül aludni az éjszaka.

2007.08.14-15

Helló!

Hát az éjszaka nem sikerült aludni!!! Hajnal 6-kor aludtunk csak el(egész éjjel csak forgolódtunk, szenvedtünk), de ½ 8-kor már kelni kellett. Még mindig tiszta kómásak vagyunk(főleg én), de nem szabad lefeküdnünk, mert így sosem térünk át az itteni ritmusra.A szervezetem is teljesen felborult, tiszta hányingerem van, és elég szarul is vagyok. De ezt nem részletem.

2007.08.17