Utazas es megerkezes, post #1

Sziasztok!

Íme az első levél a világjáróktól. Otthoni időszámítás szerint kedd hajnali 3 óra van. Nemrég szálltunk fel Bangkokból, és éppen a repülőn ülünk úton Tajvan felé (Gábor fekszik-alszik, de erről majd később). Induláskor még nem tudtuk, hogy BKK-ban le fogunk szállni. Mellesleg a gépből mindenkit csomagostul kiszállítottak a reptéren. Az ottani időszámítás szerint hajnal ½ 5 volt, 1 órát kellett várnunk, majd minden vissza és újra felszálltunk a felhők fölé. Nagyon érdekes volt éjszaka repülni. Ahogy repültünk mellettünk-alattunk egy vihart láttunk, villámlás gyönyörű volt. A Gábor megpróbált beetetni, hogy a villanások az afgán kormány és a tálibok közötti harcok robbanásai.
Na hogy is kezdjem, valahogy az elejétől… tehát Bécsből indultunk. Előtte való este éjjel ½ 2-ig pakoltunk, én még 3-kor nem tudtam aludni, 7 előtt meg már keltünk is. Tehát kb. 3-4 órát aludtam aznap éjjel. Irány Bécs, Gábor a szüleivel, én a Papival egy autóban. Az utolsó telefonokat elintéztem, mindenkitől még érzékeny búcsút vettem. Már itt is sikerült elérzékenyülnöm, de a csúcs persze a reptéren volt. Check-in: Gábor rohan, nehogy valamiről véletlenül lemaradjunk, pedig még egy csomó időnk volt. Dóri a pult mögött előveszi a szokásos nagy száját, hogy mi a vészkijárathoz szeretnénk ülni, mivel kollegák vagyunk, és különben is a számítógépben látja, hogy VIP utasként lettünk regisztrálva. Simán lett is helyünk a vészkijáratohz, Gábor, Dóri elégedett magával. :)
Elválunk a szülőktől, az egy kegyetlen szar pillanat volt. De erről nem is akarok beszélni, mert megint elsírom magam. Jön az átvilágítás: akkor már nincs nagyon sok időnk (mivel előtte még megebédeltünk), úgyhogy bénáztunk is egy kicsit. Rossz helyre mentünk az átvilágításhoz, mire mindent leszedtünk magunkról, laptop ki a táskából stb., akkor látjuk, hogy rossz helyen vagyunk. Ez a tipikus izgalom. Mind1, úgyhogy alaposan átvilágították kétszer a táskáinkat és minket is.
Felszálltunk a gépre, ahol kiderült, hogy nem teljesen a vészkijárathoz kaptuk a helyet, hanem az első sorba. Annak is van jó meg rossz oldala is, de szerintem economy-n nem lehet jó helyet kapni, csak rosszat és még rosszabbat. Mindenesetre az első sorban sokkal több hely van, mint a többi széknél.
Leültünk, és már jött is ide hozzám a stewardess, hogy én vagyok-e a glutenfree utas. Mondtam, hogy igen, még megkérdezte, hogy szeretnék inni stb. Nagyon felkészültek és kedvesek voltak. Volt két „csakarepülőnolvasdel” levelem a Zsófitól és az Ilditől. Hát, amikor ezeket olvastam (főleg Zsófikám, a Tiednél) „zokogtam”(na jó az túlzás, de nagyon folytak a könnyeim). Most is akárhányszor rá gondolok, mindig könnybe lábad a szemem. Nagyon aranyos volt tőled, majd te is fogsz még olyan leveleket kapni…J
Az út során kétszer kaptunk főételt, mindegyik kajámra szépen rávolt írva a nevem és hogy hol ülök. A gép nem volt tele, így a vége felé én átültem máshová, és akkor már három széken végig tudtam feküdni. De nem aludtam semmit!
Meglepő módon nagyon jól bírtam ezt a 8-9 órát. Mindenkinek saját kis fedélzeti computer, tök jó filmekkel, helyből hármat egymás után meg is néztem, így gyorsan eltelt az a szakasz. Megérkeztünk BKK-ra. Sajna a thaiföldi levegőt nem tudtuk megkóstolni, mivel nem mehetünk ki a terminálból. Majd újra beszállás, itt már az emberek 90%-a már rizszabáló szemű. Gyorsan beültem egy négyes sorba (Gábor addig ült a helyünkön), és szerencsénkre nem jött oda senki. Úgyhogy most a Gábor a négy széken „terpeszkedve” alszik, én meg írom nektek a kis beszámolónkat. :) Valahogy nem vagyok álmos, pedig már fent vagyok egy ideje, és Taipeiben nem lesz lehetőségünk aludni. Már nagyon várom, hogy megérkezzünk, nagyon kíváncsi vagyok a városra. Megpróbálunk ott a reptéren valamilyen internet csatlakozási lehetőséget elcsípni, hogy ezt a levelet elküldhessem. Többet nem akarok most írni, mert nem akarom a laptopot teljesen lemeríteni. Még azért előttünk van egy 10 órás út is (...és már mióta úton vagyunk!).
Most így röviden ennyi, még azt akarom mondani, hogy köszönünk mindenkinek minden segítséget az elmúlt hetekben, és ez az egész utazás rávilágított még jobban arra, hogy mennyire szeretjük egymást (értek itt a családja, és a jó barátokra, és mennyire fontosak vagyunk egymásnak!!!!)
Puszi
Sziasztok!

2007.08.13

Sajna útközben sehol nem volt internet elérésünk, így nem tudtunk jelet adni magunkról.
Milyen volt Tajvan? Mikor először kimentünk a reptéren a szabad levegőre, megcsapott a fülledt büdös meleg. Busszal mentünk be a városba. Minden (főleg a busz) gusztustalan piszkos. Busszal egy óra volt az út a városba, de mi annyira fáradtak voltunk, hogy végig aludtuk az utat. A Taipei 101 (ami jelenleg a világ második legmagasabb épülete 101 emelettel, ötszáz valahány méterrel és 1024 m/perc gyorsaságú lifttel) épület előtt tett le a busz, próbáltunk csomagmegőrzőt keresni, kérdezgettük az embereket, de ezek a szerencsétlen tajvaniak nem beszélnek angolul. Szerettem volna megütni őket. Nagyon idegesített, hogy SENKI nem tudott segíteni. Bementünk a Taipei 101 épületébe és ott találtunk csomagmegőrzőt, így ott hagytuk a motyóinkat. Tehát irány fényképezőgépet venni. Akkor még abban a hitben voltunk, hogy itt az elektronikai cuccokkal lesz teli minden, de sajnos több órás keresgélés után sajnos csalódnunk kellett. A belváros dugig volt hatalmas bevásárló épületekkel, de sehol semmi elektronikai termék. Két helyen találtunk valami elektronikai boltot, de ott semmi választék. Úgyhogy nem vettünk se fényképezőgépet, se PDA-t a Gábornak. Délután szakadni kezdett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Most már tudjuk milyen az, ha a monszun van. Persze esernyő nem volt nálunk, így vennünk kellett. Este 10-kor indult tovább a repülőnk, így azt terveztük, ha hét órai busszal kényelmesen visszaérünk. Természetesen késett egy órát a busz, úgyhogy eléggé izgultunk, hogy elérjük a gépünket. Mikor odaértünk a reptérre, persze csomagostul, akkor észrevesszük, hogy a Gábor bőrkabátja nincs meg. Hol hagyhattuk el…? Rájöttünk, hogy tuti reggel a repülőn hagytuk. Rohanás a reptéren az Eva Air képviselethez, hogy nem adták-e le. De sajna csak negatív válaszokat kaptunk, és mondták, hogy ezt tuti valami más utas elvitte. Kicsit szomorúak voltunk, mert a Gábornak más kabátja nem volt a csomagjainkban.
Erre beszálláskor mit hallunk? A hangosbemondón Ms.Dora Denk legyen szíves ide és ide fáradni. Akkor még nem kapcsoltunk, hogy miért hívnak engem oda, erre átnyújtják a Gábor kabátját. Azt nem tudjuk, hogy honnan gondolták, hogy miénk a kabát, valószínű, hogy az ülésünk felett volt, így összetették a képet. Tehát itt már mázlisták voltunk.
Felszálltunk a gépre, a 10 óra nagyon gyorsan eltelt. Én 7-8 órát egyhuzamban aludtam, mivel én össze tudtam csomagolni magam két ülésnyi helyre, viszont a Gábornak 3 ülés volt ott, de az is kicsi volt neki. Közeledünk Aucklandhez, bemutattak egy filmet, hogy mit nem szabad bevinnünk az országba, mire figyeljünk, ki kellett tölteni egy papírt, hogy mi van nálunk, stb.
Majd jönnek a stewardessek és befújták az egész repülőt valamivel, aminek nem volt valami kellemes parfüm illata. Alig lehetett látni valamit, valószínűleg fertőtlenítettek minket.
Az aucklandi útlevélvizsgálaton nem volt semmi különös, simán átengedtek. Míg vártunk a csomagunkra, egy blöki rohangált fel-alá és szagolgatta az embereket és csomagjaikat. Annyira azért nem volt durva, mint amennyire próbáltak minket beijeszteni.
Tehát Aucklandbe megérkeztünk, volt 3 óránk, átmentünk a belföldi terminálra, hogy onnan repüljünk tovább Wellingtonba. Itt jött a következő akadály, check-in: Természetesen a csomagunk túlsúlyos volt. Bécsben meg sem nézték hány kg, itt meg igen. Az egyik nagy bőröndünk 23 kg, a másik 27 kg volt. A kézi poggyászunk 13 és 11 kg volt 7 kg-s limittel. Tehát bőven túlléptük. Mondták, hogy sajna 50 dollárt kell fizetnünk egy másik ablaknál. Odamentünk, odaadtuk a kártyánkat az emberünknek. Nagyon béna volt a pasi, ott bénázott, nem sikerült a tranzakció. Akkor kihúzódott a gépből valami kábel, amit a hapsi nem tudott visszadugni, mire tiszta ideg lett. Erre mondja, jóvan’, itt a boarding kártyánk, nem kell fizetnünk és hagyjuk a fenébe az egészet:) Eléggé örültünk neki. Itt is újabb mázli!!!!
Megérkeztünk Wellingtonba. A repülőről sajnos nem láttunk nagyon sok mindent, csak amikor leszálltunk. Nagyon érdekes volt, hogy a reptér közvetlenül az óceán-parton volt. A reptéren várt már minket a Gábor egyik kollegája, aki elvitt minket az apartmanunkhoz, majd együtt elmentünk enni valamit. Kérdezte, hogy mit ennénk. Mondtuk, hogy bárányt. Nézett nagyokat, hogy ő azt nem tudja, hol elehet enni. Mi meg nem értettük, hogy Új-zélandon vagyunk a 40 millió bari hazájában, és nem tudja, hol ehetünk bárányt? Majd addig kerestünk étteremet, mire találtunk egyet, ahol lehetett bárány bordát kapni. Más volt, mint amit Európában ettem eddig. De majd a héten veszünk vmi supermarketben és itthon megcsináljuk.
Tehát itteni időszámítás szerint du. 6-7 körül érkeztünk. Este 11-12 körül lefeküdtünk. Éjszaka párszor mindketten felkeltünk, hogy nem tudunk aludni. Erre a végén annyira elaludtunk, hogy másnak du. 4-kor ébredtünk fel. Képzeljétek, hogy 16 órát aludtunk egyhuzamban. Ez nagy hiba volt, mert így nem fogunk tudni gyorsan átállni az itteni időszámításra. Mire magunkhoz tértünk, lementünk a városba, már az üzletek pont zártak. Így sajnos semmit nem tudtunk az első nap intézni. Még mindig tiszta kómásak vagyunk, remélem sikerül aludni az éjszaka.

2007.08.14-15

Helló!

Hát az éjszaka nem sikerült aludni!!! Hajnal 6-kor aludtunk csak el(egész éjjel csak forgolódtunk, szenvedtünk), de ½ 8-kor már kelni kellett. Még mindig tiszta kómásak vagyunk(főleg én), de nem szabad lefeküdnünk, mert így sosem térünk át az itteni ritmusra.A szervezetem is teljesen felborult, tiszta hányingerem van, és elég szarul is vagyok. De ezt nem részletem.

2007.08.17