Egy hét lakáshajkurászás

Sziasztok,

A lendületből nem veszítettünk, de a lelkesedésből egy kicsit kevesebb jut nekünk mostanság. Mivel egész héten albérleteket hajkurásztunk, így nem sok időnk és energiánk jutott a blogolásra. Azt már írtam, hogy a lakások errefelé nagyon rossz minőségűek, és ennek ellenére szemtelenül drágák. A város tengerparti elhelyezkedése és hegyes-völgyesség miatt a házak jellemzően elég nedvesek. A lakásnézésünk 80%-ban úgy néz ki, hogy amint belépünk a lakásba, az orrunkat megcsapja az a dohos-penészes szag, ami pár nap alatt az ember minden holmijába beeszi magát. Durvább helyeken ez a szag olyan, mintha a lakásban tíz vizes hosszúszőrű kutya lakna. Ilyenkor már sarkon is fordulnánk, de illemből még teszünk egy tiszteletkört a lakásban, hogy megnézzük a leharcolt konyhát és a még rosszabb állapotban lévő fürdőszobát. A lakkozott hajópadlótól általában kicsit jobb kedvre derülünk, de jellemzően padlószőnyeg van a legtöbb lakásban… néha még a fürdőszobákban is, a WC-ről már nem is beszélve. Az új építésű lakásoknál azért már sokkal jobb a helyzet, csak azokból nincs túl sok kiadó.

Tegnap (szombat) találtunk egy nagyon szép lakást a külvárosban, amibe helyből be is költözünk volna, ha csak rajtunk múlik. Csakhogy itt a lakásbérlés úgy működik, hogy a bérlő jelöltek harcolnak az albérletért. Ez nagy vonalakban úgy működik, hogy ha a kiszemelt lakás tetszik, akkor ki kell tölteni egy formanyomtatványt, amin a személyes- és munkahelyi adatok mellett meg kell (kéne) adni az előző főbérlőt, mint referenciát, hogy a kiszemelt lakás tulajdonosa lecsekkolja, hogy mennyire vagyunk jó arcok. Szerintem ez a legfontosabb rész a tulaj szempontjából, és mi pont ennél a résznél már hátránnyal is indulunk, mivel újoncok vagyunk az országban (bár egy-két kedves itteni ismerőst szerencsére meg tudunk adni, mint „karakter referenciát”). Témánál maradva, ma (vasárnap) közölte velünk a kinézett lakás tulajdonosa, hogy sajnos nem mi lettünk a kiválasztottak… ez kicsit odatett nekünk, mivel tényleg ez volt ez első majdnem kompromisszummentes lakás.
Az albi hirdetéseket most már nagyon hatékonyan szkenneljük. Néhány kulcsszónak mindenképpen elő kell fordulnia és egy bizonyos értékhatárnál nem lehet olcsóbb (a huszadik lakás után már tudjuk, hogy 300$/hét alatt csak kutyaólat lehet bérelni) és persze drágább. Néhány marketingszövegen már csak jót nevetünk. Egy életre megfogadtuk, hogy Art-deco lakásba nem költözünk. Annak ellenére hogy rondák, még az átlagnál is büdösebbek és lepukkantabbak:) Ha valakinek rossz az orra, akkor onnét ismerheti fel az Art-deco lakásokat, hogy minden sarok-él lekerekített. Tehát ha valaki ilyen lakással találkozik, vegye elő a fokhagymával bekent keresztet és az ezüst puskagolyót, és kezdjen el hátrálni!

Autónk remélhetőleg csütörtökön már lesz, bár jobb lett volna már korábban beszerezni. Megfogadtam, hogy autóvásárlásban nem sokat fogok tökölni, így viszonylag gyorsan sikerült kinézni egyet a helyi Vaterán (Trade Me, ami egyébként sokkal elterjedtebb itt, mint az otthoni hasonló online rendszerek), és a kocsit meg is nézettem valakivel, aki sokkal jobban ért az autókhoz mint én (bár nálam jobban érteni az autókhoz nem egy nagy teljesítmény:)). A szerelő szerint az autó teljesen rendben van. Az egyetlen bökkenő, hogy nem volt elég pénzem új-zélandi $-ban. Kiderült, hogy átutalással a legolcsóbb a magyar számlámról pénzt szerezni, de aztán jött a feketeleves: 5-7 munkanap, amíg otthonról ideér a pénzem!!! Szerintem egy vidéki postás hozza egy rozzant bringával, csak úton idefelé még Szolnokon és Szegeden megáll kipostázni az egész város nyugdíját. Elborzaszt, hogy egy elektronikus üzenetnek 2007-ben több mint kétszer annyi ideig tart félig megkerülni a földet, mint a zsebemet dolláral kitömve iderepülni.

Megpróbálunk nem rágódni a kihagyott lakáson, és előre tekintünk. A cargos csomagjaink is megérkeztek, így már minden ruhánk itt van. Végre a bőröndben hozott két-három pulcsin kívül mást is fel tudok venni:) Képzeljétek, hogy a dobozainkat simán felbontották és áttúrták őket a vámosok (vagy a biosecuritysek). Ennek ellenére a vegeta és a pirospaprika elkerülte e figyelmüket. Elvileg semmi kajaszerű ucccot és még sok minden mást nem lehet behozni az országba. Néhány érdekesebb tiltott áru: piszkos focicipő, használt sátor, porszívó használt porszívózsákkal, piszkos golfütők, kínai gyógyszerek, olyan textíliák, amivel állatok érintkezhettek stb.

Hétvégén újra autót béreltünk lakásnézéshez és minden egyéb máshoz. Tegnap valahol a parton figyeltük a szörfösöket. Megbeszéltük, hogy innét úgy nem megyünk el, hogy meg ne tanuljunk hullám- lovagolni (ezt majd valaki kérje rajtunk számon!). Ja, és tél van kb. 12-14 fokos tengerrel! Egyébként ugyanolyan betegek itt az emberek, mint az angol barátaik: télen (kb. októberi időnek otthoni viszonylatban) ujjatlanban, rövidgatyában, rövid-ujjúban vagy strandpapucsban mászkálnak, és kint üldögélnek a kávézók és pubok előtt. A tél itt tényleg nem vészes, de egy-két hónap múlva állítólag szelesebbre fordul az idő, de ez sem baj. Majd akkor tanulunk kite-szörfölni:)

Egy-két újabb helyi érdekesség, tapasztalat:

• Itt nem szarvasra figyelmeztető táblák vannak az utak mentén, hanem az utat keresztező pingvinekre hívják fel az autós figyelmét. Sajnos velük még nem találkoztunk, szerencsére otthon sem szarvassal, legalább is a szélvédőn nem.

• A fordított közlekedés ellenére itt is jobbkéz-szabály van érvényben (legalább is úgy tudom:)). Van egy rettenetesen értelmetlen közlekedési szabály: amennyiben kis ívben kanyarodok balra, akkor elsőbbséget kell adnom a nagyívben ugyanoda kanyarodó szemközti autónak. Egyébként eddig csak egyszer sikerült a forgalommal szemben elindulnom, de az egy kihalt kis utcában történt, ahol nem volt viszonyítási alapom. Szerencsére az anyósülés rögtön elkezdett szirénázni:))

• A helyi TV-reklámok rettenetesen bénák, a magyar reklámszakma csuklóból lenyomná a helyieke (pedig arra nem vagyok túl büszke:)). Egy két ötletesebbtől eltekintve a helyi reklámok olyanok, mint otthon tíz évvel ezelőtt, vagy mintha az ATV-n a reggeli hirdetésekből válogatták volna össze őket. A reklámok a filmek alatt nagyon sűrűn, kb. 10 percenként mennek, de csak egy-két perc hosszúak.

• A dohányzás tilos minden zárt publikus helyen. Ez egész jó, csak valahogy a füstmentes pub szrintem veszít valamit az értékéből… ízlés dolga.

• A helyi fehérnépek leginkább fókára vagy pingvinre vagy ez a két állat keresztezésére hasonlítanak. Még szerencse, hogy itt a Dóri:) Így mindenki irigykedhet.

Legközelebb már csupa jó hírrel fogunk szolgálni!

Üdv,

Gábor

Sziasztok,

Az elmult napokban leginkabb lakasok utan rohangaltunk es kineztunk egy autot. Jelenleg ugy tunik, hogy elobb lesz autonk, mint lakasunk. Legalabb nem alszunk a hid alatt:D Apropo, ma vettunk egy vendegmatracot, tehat mar azon is tudunk aludni (a belvarosban van egy kellemes homokos strand). Mellekeltem par kepet a varosrol.

Az alabbi kep egy Wellingtoni second-hand muszaki boltban keszult. Talal valaki rajta valami erdekesseget (remelem latni)???

Megoldas: A kozepso huto Lehel markaju:))

Udv,

Gabor

A világ legdélebbi és legszelesebb fővárosa

A nagy múltú blgunk szokásaitól eltérően ezt a bejegyzést most nem a Dóri, hanem én, azaz Gábor írom:) Egy kicsit nehezen, de végre rászántam magam a blogolásra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen megy az átállás. Az első este tizenhat órát aludtunk, ami így utólag átgondolva, nem volt valami jó ötlet. Azóta minden hajnalban pár óra alvás után felkelek. A mai volt az első nap, hogy rendesen sikerült átaludni az egész éjszakát.
Szóval ez az egész új-zélandi sztori az utazással kezdődött, ami természetesen teljesen nem igaz, mert rengeteg szervezkedés előzte meg a kiköltözést. Szerencsére az utazás „gyorsan” be is fejeződött két nap alatt. Amint azt már a Dóri írta, Bécsből indultunk. A mostani bejegyzést megelőzően beszéltem anyuval, aki éppen elújságolta, hogy otthon van egy új kiskutya (a nevét nem írom le, mert remélem még nem úgy lett megkeresztelve, ahogy azt eddig tudom:)). Szóval anyu mesélte, hogy miután kivittek a reptérre hazafelé az apu elkezdett filózni, hogy most egy ideig se Dóri, se Gábor nincsen, sőt Totó (szegény a „házörző” kutyánk volt, a múlt héten kellett elaltatni) pedig végleg elment. Erre egy benzinkútál vettek egy kutyás magazint, és két napra rá beszerezték a legújabb vérebünkent, egy labrador kiskutyát. Hmmm, milyen könnyen pótolhatóak vagyunk:)
Visszatérve az utazáshoz, a repülőút egy rövid bangkoki kávészünetet követően Tajpejben szakadt meg egy fél napra. A várostól sokkal többet vártam, ahonnét egy kicsit csalódottan szálltunk fel 12 órával később. Tajpej egy tipikus óriás metropolisz, aminek a saját repülőtere több, mit egy órás buszozásra, kb. 40-50 kilométerre van a város központjától (legalábbis az egyiktől). Szerencsére többségében a mélyhűtőszerű légkondizott bevásárlóközpontokban, buszokon vagy taxikban tengettük a tranzitdőnket. Kint iszonyat meleg, büdös, párás idő volt, pont olyan, mint a Szécsényi egyik gőzfürdőjében:) A várakozásaimmal ellentétben, a városban elektronikai cuccokat szinte egyáltalán nem lehetett kapni, annak ellenére, hogy a számítógép-alkatrészek és szórakoztatóelektronikai kütyükből talán itt gyártják a legtöbbet Kína után… „made in Taiwan”. A nap zárásaként még felrohantunk a Taipei 101 tetejére, ami jelenleg a világ legmagasabb épülete… na jó, egy hónappal ezelőtt még az volt, azóta valami ócska félkész dubai tornyocska már megelőzte. A Taipei 101 nagyon találóan onnét kapta a nevét, hogy 101 emelet magas. A lift, amivel felmentünk a tetejére alig 40 mp alatt ért fel. Vicces, de az budapesti irodában is átlag ennyi ideig tart feljutni a negyedikre:) Fölfelé annyira nem volt gáz, viszont lefelé viszont az arcomban éreztem a gyomromat. Az épület egy igazi felhőkarcoló, a tetejére felérve mást sem láttunk az ablakból, mint felhőket. Viszont most már azt is tudom, hogy nem szeretnék ilyen magasan irodát. Olyan érzés volt fent mászkálni, mintha egy óriás gumimatrac imbolyogna a lábam alatt. Az épületet egy 606 tonnás, 5,5 méter átmérőjű acél göb egyensúlyozza ki, ami a 96 és a 100. emelet között van felfüggesztve. Állítólag ez védi meg az egész kócerájt a nyolcasnál is erősebb földrengésektől és a legdurvább tájfunoktól.
Tajpej után végre újra a repülőn ültünk, most már egyenesen Új-Zéland felé. Az ezt megelőző 15 órás utat még egész jól bírtam, a következő 10 órás turnust már kevésbé. Az felszállást követően az ablakon kibámulva a csillagokat bámultam, és az ablak szűkös keretein belül szinte pont csak a Nagygöncöl lehetett látni. Néhány hónappal ezelőtt otthon a teraszon filózgattam magamban. Akkoriban kaptam meg a válasz az Új-zélandról, hogy megvan a munka. Még nem voltam teljesen biztos benne, hogy elfogadjam-e az ajánlatot. Mérlegelni próbáltam magamban az összes „emigrálással” járó előnyt és hátrányt. A Pilis fölött akkor szintén a Nagygöncölt méregettem, amiről az egyik leggyengébb ellenérv jutott eszembe, miszerint ezt csillagjegyet sem láthatom egy ideig a déli égboltról. Vicces érzés volt a repülőn…
Wellingtonról… eddig pozitív csalódás a város. Kicsit tartottam a kisvárosi feelingtől , de ez egyáltalán nem érezhető. A belváros üzleti negyede teli van budapesti szemmel nézve jónéhány toronyházzal. A belváros másik, viszonylag kis területen elterülő része pedig teli van üzletekkel, bankokkal, gyorséttermekkel, szórakozóhelyekkel, kávézókkal, étterrmekkel stb. A város „maradék része pedig az öböl körüli dombokon és hegyeken épült lakóházakból áll. Összeségében nagyon élhetőnek és nagyon kompaktnak tűnik Wellington. Ha nincs forgalom, a város egyik feléből eljutni a másikba nem tart tovább húsz percnél.

Néhány megfigyelés és érdekesebb dolog, amivel itt eddig találkoztam:

• Fűtés tényleg nincsen a lakásokban (bár erre fel voltam készítve), pedig szükség lenne rá.
  A lakások sz*rok és iszonyat drágák ahhoz képest hogy papírból és padlószőnyegből vannak.
• Ha a lakásod a legfelső emeleten van, az gáz. Itt a plafon azt jelenti, hogy tető. A tető alatt nem sok egyéb szigetelés van. Emiatt ha esik az eső, tiszta olyan érzésem van, mintha egy sátorban laknánk:) Ez egy idő után állítólag megszokható.
• Az új-zélandiaknak ingyenesen jár a vezetékes víz, legalábbis Wellingtonban.
• Wellington egy törésvonal mentén helyezkedik el. Először az tűnt fel, hogy eddig minden nap érzetünk néhány kisebb földrengést. Egy ismerős azt mondta, hogy néhány éven belül várható egy nagyobb nyolcas körüli rengés.
• Autóakukciókont rendkívül jó áron egész korrekt import japán autókat lehet beszerezni, ahol az aukcióvezető egy TV-Shopos műsorvezetetőt megszégyenítő lelkesedéssel percenként passzolja tovább az autókat.
• A benzin olcsó, a benzin ~200 ft, a dízel pedig ~140 ft, ami itt most drágának számít a magas olajárak miatt.
• Az idő jó… egyenlőre. A szél nem fúj, és csak éjszaka esik. Napközben átlag 15 fok van a tél közepén.
• Hobbitokat nem, viszont bárányt már láttunk eleget, de azt is csak vidéken. Tehát néhányotok várakozásaival ellentétben a 10 birka/ember arányt nem úgy kell elképzelni, hogy az emberek báránycsordákkal sétálnak a belvárosban:)

Most ennyire tellett. Udv,

Gabor

Aprocska tura

Sziasztok,

Ma delutan vegre kimoccantunk a varosbol, hogy megnezzuk az igazi hobbitland-et is:) Elautoztunk Kapiti beachre, amirol mellekeltem par fotot.
Ahhoz kepest, hogy itt tel kozepe van, mar-mar kellemesnek mondhato az ido. Szerencsre eddig semmit nem tapasztaltunk a "windy Wellington"-bol... holnap biztos fujni fog. Ja, amirol vszont nem tudtunk, hogy egy toresvonalon fekszik a varos, es napi egy-ket erezheto foldrenges elofordul.

Elso, hasznos napok...

Sziasztok!
Meg mindig nincs internetetunk, csak ha bejovunk a Gabor irodajaba. Most vasarnap de. van, szerencsere most nincs az irodaban senki. Sajna nem tudunk sok idot internetezessel tolteni, mert ma is megyunk egy-ket lakast megnezni.

Az elozmenyekrol, amit meg tegnap irtam (neha ekezet nelkul irok, mert az NZ gepnek nincs magyar billentyuzete):
A péntekünk abbol allt, hogy elkezdtünk lakás nézni az interneten. Gábor reggel bement az irodába, igényelt adószámot neki meg nekem is, majd én is bementem. Beültettek minket egy tárgyalóba, ahol kaptunk egy laptopot és internet hozzaferest. Egész du. lakás néztünk. Majd gyorsan elmentünk bankszámlát nyitni. Este a kollegákkal sörözés volt, ahova én nem mentem, mert nem (magyar szokás szerint) partneres volt. Allitolag a legtobb ceges esemeny egyebkent itt partneres buli szokott lenni… legalabbi is azt beszelik.
Szombaton autót béreltünk. Ez elég mokas volt, de a vezetés nagyon jol ment a Gabornak. Az auto automata volt… hmm, hogy is kell egy automata kocsikat vezetni (Gabor eddig egyszer veztette az AndiMichael automata Audijat, amivel sikerult a rakpart kozepen hatvannal egy satufeket nyomni kuplung helyett:). Azt leszamitva, hogy eloszor hatrafela indultunk, majd egyszer-ketszer filmbeillo modon elkezdett ugralni a kocsi, siman ment a vezetes. Bar a nap vegre sem sikerult mindent megszokni, pl. index helyett altalaban az ablaktorolovel probaltunk iranyt jelezni, tovabba az egyeik vasarlas utan a Gabor siman a bal oldalra ult be, de nem talta a kormanyt:)
Irány az elso albi cimre: kicsit nehezen talaltuk meg, mert en amugy sem vagyok egy terkepolvaso zseni, tovabba a varos elegge hegyesvolgyes, es teli ossze-vissza tekergo utcakkal. Kezdetem egy kicsit kiakadni… Az elso lakas nagyon jo kornyeken volt, de tul nagy volt es egy elegge hosszu meredek lepcso vezetett fel hozza. Azt a hazat berendezni, meg futeni valoszinuleg eleg sokba kerult volna. Ja, meg iszonyat budos volt, amikor beleptunk. Tipikus angol lakasokra jellemzo dohos szagot lehetett erezni mindenhol. Egyebkent pedig gyonyoru kilatasa volt a haznak. Vegul nem iratkoztunk fel a varolistara.
Ezutan elmentunk egy autoaukciora, ami nagyon mokas volt. Kepzeljetek el egy baromi nagy garazst, ahol volt franko licitalas zajlott, csak nem mutargyakra es butorokra licitaltak, hanem benzingozos autokra. Gabor szerint eleg korrekt aron is mentek el az autok, ugyhogy mar csak a poen kedveert szerdan megint kimegyünk es valoszuinuleg ott veszunk egy negykerekut. Az egesztol nem kell megijedni, mert ezek bevizsgalt import japan autok, es leget rajuk muszaki biztositast kotni eleg jo aron.
Az aukcio utan ismét elmentünk egy lakast megnezni, amely szintén nem tetszett tulsagosan. Ugyhogy tenyleg eleg gaz lesz ez a resze, már most nagyon felek a lakasberlestol. Ahogy ismerem magunkat, ugy is makunk lesz, es megtalaljuk almaink lakasasat!
Most este fel ejfel van, Gabor bealudt a divanyon, szegeny az elmult harom ejszaka nem sokat aludt. Kicsit nehéz az atallas. Internetünk az apartmanban meg mindig nincs, igy csak holnap fogjuk tudni ezt elkuldeni az irodabol.
Puszi mindenkinek!

Utazas es megerkezes, post #1

Sziasztok!

Íme az első levél a világjáróktól. Otthoni időszámítás szerint kedd hajnali 3 óra van. Nemrég szálltunk fel Bangkokból, és éppen a repülőn ülünk úton Tajvan felé (Gábor fekszik-alszik, de erről majd később). Induláskor még nem tudtuk, hogy BKK-ban le fogunk szállni. Mellesleg a gépből mindenkit csomagostul kiszállítottak a reptéren. Az ottani időszámítás szerint hajnal ½ 5 volt, 1 órát kellett várnunk, majd minden vissza és újra felszálltunk a felhők fölé. Nagyon érdekes volt éjszaka repülni. Ahogy repültünk mellettünk-alattunk egy vihart láttunk, villámlás gyönyörű volt. A Gábor megpróbált beetetni, hogy a villanások az afgán kormány és a tálibok közötti harcok robbanásai.
Na hogy is kezdjem, valahogy az elejétől… tehát Bécsből indultunk. Előtte való este éjjel ½ 2-ig pakoltunk, én még 3-kor nem tudtam aludni, 7 előtt meg már keltünk is. Tehát kb. 3-4 órát aludtam aznap éjjel. Irány Bécs, Gábor a szüleivel, én a Papival egy autóban. Az utolsó telefonokat elintéztem, mindenkitől még érzékeny búcsút vettem. Már itt is sikerült elérzékenyülnöm, de a csúcs persze a reptéren volt. Check-in: Gábor rohan, nehogy valamiről véletlenül lemaradjunk, pedig még egy csomó időnk volt. Dóri a pult mögött előveszi a szokásos nagy száját, hogy mi a vészkijárathoz szeretnénk ülni, mivel kollegák vagyunk, és különben is a számítógépben látja, hogy VIP utasként lettünk regisztrálva. Simán lett is helyünk a vészkijáratohz, Gábor, Dóri elégedett magával. :)
Elválunk a szülőktől, az egy kegyetlen szar pillanat volt. De erről nem is akarok beszélni, mert megint elsírom magam. Jön az átvilágítás: akkor már nincs nagyon sok időnk (mivel előtte még megebédeltünk), úgyhogy bénáztunk is egy kicsit. Rossz helyre mentünk az átvilágításhoz, mire mindent leszedtünk magunkról, laptop ki a táskából stb., akkor látjuk, hogy rossz helyen vagyunk. Ez a tipikus izgalom. Mind1, úgyhogy alaposan átvilágították kétszer a táskáinkat és minket is.
Felszálltunk a gépre, ahol kiderült, hogy nem teljesen a vészkijárathoz kaptuk a helyet, hanem az első sorba. Annak is van jó meg rossz oldala is, de szerintem economy-n nem lehet jó helyet kapni, csak rosszat és még rosszabbat. Mindenesetre az első sorban sokkal több hely van, mint a többi széknél.
Leültünk, és már jött is ide hozzám a stewardess, hogy én vagyok-e a glutenfree utas. Mondtam, hogy igen, még megkérdezte, hogy szeretnék inni stb. Nagyon felkészültek és kedvesek voltak. Volt két „csakarepülőnolvasdel” levelem a Zsófitól és az Ilditől. Hát, amikor ezeket olvastam (főleg Zsófikám, a Tiednél) „zokogtam”(na jó az túlzás, de nagyon folytak a könnyeim). Most is akárhányszor rá gondolok, mindig könnybe lábad a szemem. Nagyon aranyos volt tőled, majd te is fogsz még olyan leveleket kapni…J
Az út során kétszer kaptunk főételt, mindegyik kajámra szépen rávolt írva a nevem és hogy hol ülök. A gép nem volt tele, így a vége felé én átültem máshová, és akkor már három széken végig tudtam feküdni. De nem aludtam semmit!
Meglepő módon nagyon jól bírtam ezt a 8-9 órát. Mindenkinek saját kis fedélzeti computer, tök jó filmekkel, helyből hármat egymás után meg is néztem, így gyorsan eltelt az a szakasz. Megérkeztünk BKK-ra. Sajna a thaiföldi levegőt nem tudtuk megkóstolni, mivel nem mehetünk ki a terminálból. Majd újra beszállás, itt már az emberek 90%-a már rizszabáló szemű. Gyorsan beültem egy négyes sorba (Gábor addig ült a helyünkön), és szerencsénkre nem jött oda senki. Úgyhogy most a Gábor a négy széken „terpeszkedve” alszik, én meg írom nektek a kis beszámolónkat. :) Valahogy nem vagyok álmos, pedig már fent vagyok egy ideje, és Taipeiben nem lesz lehetőségünk aludni. Már nagyon várom, hogy megérkezzünk, nagyon kíváncsi vagyok a városra. Megpróbálunk ott a reptéren valamilyen internet csatlakozási lehetőséget elcsípni, hogy ezt a levelet elküldhessem. Többet nem akarok most írni, mert nem akarom a laptopot teljesen lemeríteni. Még azért előttünk van egy 10 órás út is (...és már mióta úton vagyunk!).
Most így röviden ennyi, még azt akarom mondani, hogy köszönünk mindenkinek minden segítséget az elmúlt hetekben, és ez az egész utazás rávilágított még jobban arra, hogy mennyire szeretjük egymást (értek itt a családja, és a jó barátokra, és mennyire fontosak vagyunk egymásnak!!!!)
Puszi
Sziasztok!

2007.08.13

Sajna útközben sehol nem volt internet elérésünk, így nem tudtunk jelet adni magunkról.
Milyen volt Tajvan? Mikor először kimentünk a reptéren a szabad levegőre, megcsapott a fülledt büdös meleg. Busszal mentünk be a városba. Minden (főleg a busz) gusztustalan piszkos. Busszal egy óra volt az út a városba, de mi annyira fáradtak voltunk, hogy végig aludtuk az utat. A Taipei 101 (ami jelenleg a világ második legmagasabb épülete 101 emelettel, ötszáz valahány méterrel és 1024 m/perc gyorsaságú lifttel) épület előtt tett le a busz, próbáltunk csomagmegőrzőt keresni, kérdezgettük az embereket, de ezek a szerencsétlen tajvaniak nem beszélnek angolul. Szerettem volna megütni őket. Nagyon idegesített, hogy SENKI nem tudott segíteni. Bementünk a Taipei 101 épületébe és ott találtunk csomagmegőrzőt, így ott hagytuk a motyóinkat. Tehát irány fényképezőgépet venni. Akkor még abban a hitben voltunk, hogy itt az elektronikai cuccokkal lesz teli minden, de sajnos több órás keresgélés után sajnos csalódnunk kellett. A belváros dugig volt hatalmas bevásárló épületekkel, de sehol semmi elektronikai termék. Két helyen találtunk valami elektronikai boltot, de ott semmi választék. Úgyhogy nem vettünk se fényképezőgépet, se PDA-t a Gábornak. Délután szakadni kezdett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Most már tudjuk milyen az, ha a monszun van. Persze esernyő nem volt nálunk, így vennünk kellett. Este 10-kor indult tovább a repülőnk, így azt terveztük, ha hét órai busszal kényelmesen visszaérünk. Természetesen késett egy órát a busz, úgyhogy eléggé izgultunk, hogy elérjük a gépünket. Mikor odaértünk a reptérre, persze csomagostul, akkor észrevesszük, hogy a Gábor bőrkabátja nincs meg. Hol hagyhattuk el…? Rájöttünk, hogy tuti reggel a repülőn hagytuk. Rohanás a reptéren az Eva Air képviselethez, hogy nem adták-e le. De sajna csak negatív válaszokat kaptunk, és mondták, hogy ezt tuti valami más utas elvitte. Kicsit szomorúak voltunk, mert a Gábornak más kabátja nem volt a csomagjainkban.
Erre beszálláskor mit hallunk? A hangosbemondón Ms.Dora Denk legyen szíves ide és ide fáradni. Akkor még nem kapcsoltunk, hogy miért hívnak engem oda, erre átnyújtják a Gábor kabátját. Azt nem tudjuk, hogy honnan gondolták, hogy miénk a kabát, valószínű, hogy az ülésünk felett volt, így összetették a képet. Tehát itt már mázlisták voltunk.
Felszálltunk a gépre, a 10 óra nagyon gyorsan eltelt. Én 7-8 órát egyhuzamban aludtam, mivel én össze tudtam csomagolni magam két ülésnyi helyre, viszont a Gábornak 3 ülés volt ott, de az is kicsi volt neki. Közeledünk Aucklandhez, bemutattak egy filmet, hogy mit nem szabad bevinnünk az országba, mire figyeljünk, ki kellett tölteni egy papírt, hogy mi van nálunk, stb.
Majd jönnek a stewardessek és befújták az egész repülőt valamivel, aminek nem volt valami kellemes parfüm illata. Alig lehetett látni valamit, valószínűleg fertőtlenítettek minket.
Az aucklandi útlevélvizsgálaton nem volt semmi különös, simán átengedtek. Míg vártunk a csomagunkra, egy blöki rohangált fel-alá és szagolgatta az embereket és csomagjaikat. Annyira azért nem volt durva, mint amennyire próbáltak minket beijeszteni.
Tehát Aucklandbe megérkeztünk, volt 3 óránk, átmentünk a belföldi terminálra, hogy onnan repüljünk tovább Wellingtonba. Itt jött a következő akadály, check-in: Természetesen a csomagunk túlsúlyos volt. Bécsben meg sem nézték hány kg, itt meg igen. Az egyik nagy bőröndünk 23 kg, a másik 27 kg volt. A kézi poggyászunk 13 és 11 kg volt 7 kg-s limittel. Tehát bőven túlléptük. Mondták, hogy sajna 50 dollárt kell fizetnünk egy másik ablaknál. Odamentünk, odaadtuk a kártyánkat az emberünknek. Nagyon béna volt a pasi, ott bénázott, nem sikerült a tranzakció. Akkor kihúzódott a gépből valami kábel, amit a hapsi nem tudott visszadugni, mire tiszta ideg lett. Erre mondja, jóvan’, itt a boarding kártyánk, nem kell fizetnünk és hagyjuk a fenébe az egészet:) Eléggé örültünk neki. Itt is újabb mázli!!!!
Megérkeztünk Wellingtonba. A repülőről sajnos nem láttunk nagyon sok mindent, csak amikor leszálltunk. Nagyon érdekes volt, hogy a reptér közvetlenül az óceán-parton volt. A reptéren várt már minket a Gábor egyik kollegája, aki elvitt minket az apartmanunkhoz, majd együtt elmentünk enni valamit. Kérdezte, hogy mit ennénk. Mondtuk, hogy bárányt. Nézett nagyokat, hogy ő azt nem tudja, hol elehet enni. Mi meg nem értettük, hogy Új-zélandon vagyunk a 40 millió bari hazájában, és nem tudja, hol ehetünk bárányt? Majd addig kerestünk étteremet, mire találtunk egyet, ahol lehetett bárány bordát kapni. Más volt, mint amit Európában ettem eddig. De majd a héten veszünk vmi supermarketben és itthon megcsináljuk.
Tehát itteni időszámítás szerint du. 6-7 körül érkeztünk. Este 11-12 körül lefeküdtünk. Éjszaka párszor mindketten felkeltünk, hogy nem tudunk aludni. Erre a végén annyira elaludtunk, hogy másnak du. 4-kor ébredtünk fel. Képzeljétek, hogy 16 órát aludtunk egyhuzamban. Ez nagy hiba volt, mert így nem fogunk tudni gyorsan átállni az itteni időszámításra. Mire magunkhoz tértünk, lementünk a városba, már az üzletek pont zártak. Így sajnos semmit nem tudtunk az első nap intézni. Még mindig tiszta kómásak vagyunk, remélem sikerül aludni az éjszaka.

2007.08.14-15

Helló!

Hát az éjszaka nem sikerült aludni!!! Hajnal 6-kor aludtunk csak el(egész éjjel csak forgolódtunk, szenvedtünk), de ½ 8-kor már kelni kellett. Még mindig tiszta kómásak vagyunk(főleg én), de nem szabad lefeküdnünk, mert így sosem térünk át az itteni ritmusra.A szervezetem is teljesen felborult, tiszta hányingerem van, és elég szarul is vagyok. De ezt nem részletem.

2007.08.17